NavigátorVilág – Dunai hajózás online konferencia

Emelnék a veszprémi tömegközlekedés színvonalát

A Volán-társaság helyett a VKSZ Zrt. közlekedési igazgatósága működtetné a helyi járatú tömegközlekedést az önkormányzat tervei szerint 2019-től a megyeszékhelyen.

A feladatot jelenleg az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) végzi, a város és a vállalat közötti közszolgáltatási szerződés 2018. december 31-én jár le. Az önkormányzat a változtatástól középtávon az üzemeltetés hatékonyságának javulását – ennek részeként a menetrend megújítását -, a buszpark fiatalítását és az utastájékoztatás korszerűsítését várja.

A tervezett átalakítás első lépéseként a VKSZ Zrt. munkatársai elemezték a tömegközlekedés működtetésének szakmai és gazdasági feltételeit. Ennek eredményeként döntött az áprilisi közgyűlés a VKSZ Zrt.-n belül felállítandó Közlekedési Főigazgatóság létrehozásáról, amely a jövőben ellátná az üzemeltetési feladatot.

A város idén 320 millió forintot fordít a tömegközlekedésre, és a jövőben is ezt a nagyságrendet tervezik elkölteni a szolgáltatásra, mondta a polgármester. Ezt a fejlesztések végrehajtása mellett úgy érnék el, hogy pályázati forrásból fiatalítanák meg a buszparkot: az ehhez szükséges összeget az üzemeltetési és karbantartási költségek csökkentésével biztosítanák. A helyi járatos buszok jelenleg az ÉNYKK tulajdonát képezik, az eszközök és a munkavállalók átvételéről a Volán-társaság tulajdonosával, az MNV Zrt.-vel folytatnak tárgyalásokat, tette hozzá Porga Gyula. A közgyűlés áprilisban megbízta Temesvári Balázst, a VKSZ Zrt. vezérigazgatóját, hogy június végéig dolgozza ki a tömegközlekedési közszolgáltatás ellátására vonatkozó üzleti koncepciót, amely a pénzügyi tervek mellett tartalmazhatja azt is, hány busszal és munkavállalóval végezné a szolgáltatást a Közlekedési Főigazgatóság. A tervezetről a szeptemberi közgyűlésen dönthetnek.

veol.hu