KözútVilág konferencia

Lengyelország fejleszti hajóépítő iparát

Lengyelország fejleszti a hajóépítő ágazatot, az üzemberuházások teljes lendülettel folynak a szczecini kikötőben – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Szczecinben a regionális tévécsatornának vasárnap adott interjúban.

Elmondta: a lengyel hajógyárak elsősorban speciális feladatok ellátására szolgáló hajókat, valamint kompokat fognak gyártani.

Nem az a terv, hogy a húsz vagy negyven évvel ezelőtti állapotában állítsák helyre a hajóépítő ipart, mert manapság az ömlesztett áruszállító teherhajók, konténerhajók és tankerek kilencven százalékát Dél-Koreában, Japánban és Kínában állítják elő – mutatott rá.

Jelezte azt is, hogy a Szczecin-Swinoujscie kereskedelmi kikötő átrakó kapacitását is bővítik. Az északkeletre fekvő három kikötő, Gdansk, Gdynia és Sopot jó állapotban vannak – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a világ legnagyobb teherhajóinak a fogadására is képes gdanski kikötő bővítési beruházása teljes lendülettel halad.

A lengyel kormány az északi kikötőkhöz hasonlóan fontos szerepet szán a balti-tengeri kikötőknek is – tette hozzá.

MTI