Két éve közlekedik a Lufthansa München – Debrecen járata

Két éve közlekedik a Lufthansa München – Debrecen járata

Második éve közlekedik a Lufthansa járata München és Debrecen között, ebből az alkalomból köszöntötte Dr. Papp László, Debrecen polgármestere, Antal Gábor, a Lufthansa Csoport magyarországi country managere és Herdon István, a Debrecen Airport Zrt.  vezérigazgatója a jubileumi járat utasait és személyzetét. A 2016. április 11-én, Debrecen város napján indított járat újdonsága, hogy a 2018-as nyári menetrend március 25-i életbe lépésétől a korábbi heti három helyett immár hetente ötször, hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap is repül a két város között. Az útvonalon továbbra is 98 férőhelyes Bombardier CRJ 900-as típusú gép közlekedik üzleti és turista osztályos kialakításban. A menetrend egyedül a pénteki napon módosul: a többi naphoz képest 40 perccel korábban indul, illetve érkezik a járat. Retúr jegyek már 29 200 forinttól foglalhatók.

Németország a legnagyobb küldő ország, 60% az átszálló utasok aránya

2017-ben több mint kétszeresére nőtt a München – Debrecen útvonalon az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül az április-december időszakban 65%-kal nőtt az utasszám. Ugyancsak kétszeresére, 60%-ra emelkedett az átszálló utasok aránya, akik élvezhetik a Skytrax által világ legjobb termináljának választott müncheni 2-es terminál előnyeit: a gyors átszállási lehetőséget, a kényelmes várókat, az ingyenes internetet, a gyerekszigeteket, illetve számos üzlet és étterem kínálatát. Az átszálló utasok háromnegyede Európán belüli célállomásra repül – a legnépszerűbb célállomások Köln, Frankfurt, Berlin, Lisszabon -, míg bő ötöde Észak-Amerika irányába száll át, a legtöbben New Yorkba repülnek. A beutazók/kiutazók aránya mintegy kétharmad – egyharmad, a járatra szóló jegyek közel felét Németországban értékesítik, de jelentős a jegyeladás aránya az USA-ban, Olaszországban és Romániában is.