KözútVilág konferencia

Újabb német autógyártó itthon: BMW gyár épül Debrecenben

Újabb német autógyártó itthon: BMW gyár épül Debrecenben

Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az MTI jelentése szerint a német autógyártó több mint egymilliárd euróért, vagyis több mint 320 milliárd forintért fejleszt majd a városban, és már a beruházás elején több mint ezer új munkahelyet hoz majd a hajdú-bihari megyeszékhelyre.

A város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyárban évi 150 ezer autó készülhet.

A kormány 14 hónapja tárgyalt a BMW-vel, amely több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként.

A külügyminiszer a beruházás bejelentésekor arról beszélt, hogy a világgazdaságban olyan gyors és mély változások zajlanak, hogy modern kori ipari forradalomról lehet beszélni, amelyben a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért. Magyarország pedig benevezett ebbe a versenybe, többek között az alacsony adókkal, a rugalmas munkaerő-szabályozással, a duális szakképzéssel és a színvonalas informatikai, műszaki képzésekkel.

Papp László, Debrecen fideszes polgármestere azt mondta a beruházásról, hogy a BMW döntése a város gazdaságfejlesztési stratégiájának sikerét bizonyítja. A polgármester hozzátette: a beruházás bejelentése után újra kell gondolni a település jövőjéről alkotott elképzeléseket, elő kell készíteni a fejlesztési területet, oktatásfejlesztési feladatokat kell megoldani, és át kell gondolni a város következő éveinek fejlesztési és gazdaságfejlesztési stratégiáit is.

A BMW közleménye szerint részben infrastruktúrája, logisztikai kapcsolatai és a BMW meglévő beszállítói hálózatának elhelyezkedése miatt esett Debrecenre a választásuk. A környék szakképzett munkaereje szintén jelentős előny volt a helyszín kiválasztáskor.

A BMW-nek jelenleg 14 országban 30 gyáregysége van, ebből 16 van Európában, azon belül öt Németországban és három Nagy-Britanniában. Ezenkívül a cégnek két üzeme van az Egyesült Államokban, kettő Latin-Amerikában és három Ázsiában. A cég közleménye szerint tavaly 1,1 millió autót adott el Európában, ezzel a kontinensen értékesíti az autóinak 45 százalékát.

Arról, hogy a BMW gyárat építhet Magyarországon, már jó ideje pletykáltak, sőt, három éve el is terjedt a sajtóban, hogy megszületett a megállapodás. Erről akkor kiderült, hogy nem volt igaz.

Az új gyárral tovább erősödik az autóipar dominanciája Magyarországon, ami már eddig is az ország legfontosabb iparágának mondható. 2017-ben a járműgyártás részesedése több mint 8 ezer milliárd forintot tett ki, ezzel messze ez a szektor járult hozzá leginkább az ipari termeléshez, 2018-ban pedig a teljes ipari termelés több mint 27 százalékát teszi ki. Tavaly 472 ezer autót gyártottak le a Mercedes kecskeméti, az Audi győri, a Suzuki esztergomi és az Opel szentgotthárdi gyárában – ez az EU-ban legyártott 19 millió autó 2,8 százaléka.