„Szép óvatosan beszálltunk a munkaerő-közvetítésbe”

Felkészült gépjárművezetőket Magyarországon sem találunk minden sarkon, ezért a fuvarozóvállalatok immár előszeretettel alkalmaznak külföldi sofőröket is, csak hogy guruljon a kamion. Hogyan tudja ebben segíteni partnereit a Vezetek Kft., és milyen ma a szimulátoros gépkocsivezetőképzés helyzete? Szabó Attilával, a korszerű Eca Faros szimulátorokat üzemeltető cég értékesítési igazgatójával beszélgettünk. (tovább…)

A vicinálisok sikeres túlélése

A vasútvonalak bezárása Magyarországon is kampánytéma volt 10 éve, majd 2012-ben látványosan újranyílt néhány vasúti mellékvonal. A túlélést jelentő koncepciók és fejlesztések azonban elmaradtak, ma már sokszor csak alibi menetrendet fenntartva kínlódik a MÁVSTART. Pedig jó példák is vannak, amelyeket érdemes bemutatni… (tovább…)

A hálókocsis vasúti utazás tündöklése és hanyatlása

Rossz idők járnak a hálókocsis vasúti utazásra, Európában ma már szinte csak az osztrák ÖBB bízik a korábban oly kedvelt közlekedési mód újraélesztésének lehetőségében. Néhány évtizede még rengetegen választották az éjszakai utazásukhoz a vasutat, úgy tűnik azonban, a történelem kerekét a síneken sem lehet visszafordítani… (tovább…)

Márciusban elindul az első zöld FlixTrain

Miután Európában piacvezetővé nőtte ki magát a FlixBus a távolsági autóbuszos közlekedésben, a társaság menedzsmentje immár a tengerentúli terjeszkedésben gondolkodik. Persze az európai állásaikat sem adják fel, bővítik a lengyel hálózatot, az igazi nagy dobás azonban az, hogy ebben a hónapban elindítják Németországban az első zöld FlixTraint. Régiónkban a tavaly...