NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Idén 67. alkalommal ünnepelték hivatásukat a vasutasok

Tiszteket avattak, vezetői és a magasabb szintű kitüntetéseket adtak át a MÁV-csoport munkavállalóinak július 7-én, a 67. Vasutasnap budapesti központi rendezvényén; vállalati elismeréseket már hét közben is osztottak. Szombaton családi programokkal folytatták az ünneplést a vasutasok az úgynevezett Juliális rendezvényeken a fővárosban, Celldömölkön, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szolnokon.

fotó: MÁV

A  Magyar Vasúttörténeti Parkban tartott központi ünnepségen összesen 173-an kaptak vezetői, illetve magasabb szintű elismerést: Baross Gábor Díjat egy, Közlekedésért Érdemérmet három, Miniszteri Elismerő Oklevelet tizenhárom fő vehetett át; A Vasút szolgálatáért „arany” fokozatával tizenhat, az „ezüst” fokozattal huszonhárom, a „bronz” fokozattal harminchárom főt tüntettek ki; elnök-vezérigazgatói dicséretet hatan, Vasútért dicséretet négyen, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói dicséretet harmincheten, MÁV-START Zrt. vezérigazgatói dicséretet harmincan, MÁV SZK Zrt. vezérigazgatói dicséretet heten kaptak. A további vállalati kitüntetéseket az érintett vasúti dolgozóknak a vasúttársaság vezetői már a hét első felében ünnepélyesen átadták. Az elismerést kiérdemlő vasutasoknak gratulált Fónagy János államtitkár és Dávid Ilona elnök-vezérigazgató; Csépke András, a MÁV-START vezérigazgatója és Zala Viktor, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatója pedig az általuk vezetett leányvállalatok sikereiről és feladatairól számoltak be.