NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Tavasszal próbaüzemmel indulhat az új jegyautomaták telepítése

Tavasszal próbaüzemmel indulhat az új jegyautomaták telepítése

Kihirdette a jegykiadó automaták beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás győztesét a MÁV-START Zrt. Az egyre növekvő utasforgalmat kiszolgáló 375 (opcionálisan plusz 110 darab) jegyautomatát a TRACO Zrt. szállíthatja és telepítheti a vasútállomásokra és megállóhelyekre.

A 2018 februárjában közzétett közbeszerzési felhívásra három érvényes ajánlat érkezett, ezek közül az ajánlati felhívásban meghatározott értékelési szempont (legjobb ár-érték arány) szerint a legkedvezőbb ajánlatot a TRACO Zrt. tette. A győztes ajánlattevővel megkötendő szerződés rendelkezik majd az automaták szállítási határidejéről. Ennek értelmében a nyertes ajánlattevő a szerződés hatálybalépése után két hónappal 15 automatát szállít, amelyek két hónapig próbaüzemben fognak működni nagy utasforgalmú helyeken, a már meglévő automaták mellett. A sorozatgyártás a próbaüzem után, az ott szerzett tapasztalatok figyelembevételével indulhat meg. A korábbi beszerzések tapasztalatai alapján hetente 15 automata telepítésével számol a vasúttársaság, így az alapmennyiség leszállítása a szerződés hatálybalépése után 11 hónappal zárulhat le.

A készpénzes és bankkártyás fizetésre alkalmas automatákból 375 darabos (275 készpénzes és bankkártyás, 100 bankkártyás fizetési lehetőséget biztosító) alapmennyiséget szerez be a MÁV-START. Ezek elsősorban a budapesti elővárosi térség vasútállomásain és megállóhelyein, a nagy utasforgalmú vidéki állomásokon (pl. Miskolc, Nyíregyháza, Szeged stb.), a jelentős forgalmú balatoni állomásokon (pl. Siófok, Fonyód stb.), továbbá a déli parton a Balatonaliga–Fonyód, az északi parton a Csajág–Balatonfüred, Balatonederics–Keszthely szakaszok megállóhelyein, egyéb balatoni állomásokon és megállóhelyeken, illetve a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal Tatabánya–Győr szakaszának állomásain szolgálják majd az utasok kényelmét.

További opcionálisan lehívható mennyiséget (80 készpénzes és bankkártyás, 30 bankkártyás fizetésre alkalmas készüléket) a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal Győr–Hegyeshalom szakaszának állomásain, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vasútvonal Nyíregyháza elővárosi forgalmában érintett állomásain és megállóhelyein helyeznek üzembe, esetenként a már meglévő automaták mellé. Az opcionális mennyiség lehívására az alapmennyiség telepítését követően, az utasok jegyvásárlási szokásainak figyelembevételével kerülhet sor.

Az opcióval együtt 3,8 milliárd forint értékű beszerzést a vasúttársaság uniós forrásból, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretéből finanszírozza. A megkötés előtt álló szerződés a kapcsolódó támogatási szerződés aláírásával lép majd hatályba, ettől az időponttól élnek a szállítási határidők is.

A közbeszerzési eljárás eredményének kihirdetésére azért csak most kerülhetett sor, mert az eljárásban résztvevők számára a törvény által biztosított korábbi jogorvoslat során született közbeszerzési döntőbizottsági döntés alapján a vasúttársaságnak további dokumentumokat és indokolást kellett bekérnie a nyertesként megjelölt ajánlattevőtől. A határidőben megküldött dokumentumok alapján a MÁV-START Zrt. ismét a TRACO Zrt. ajánlatát találta a legkedvezőbbnek. Az ajánlatkérő döntésével szemben az eljárásban szereplő másik két ajánlattevő a törvényi határidőn belül ezúttal nem nyújtott be jogorvoslati kérelmet.