Csökkent a légibalesetek száma az első félévben

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2017 első félévében jelentősen csökkent a légibalesetek és az azokban elhunytak száma.

A montreáli kereskedelmi szervezet genfi központjában tartott konferencián Gilberto Lopez Meyer alelnök ismertette, hogy 2017. június 30-ig összesen 23 légibalesetet regisztráltak, ezek közül három volt halálos kimenetelű, ezekben nyolcan vesztették életüket.

Az adatok azt mutatják, hogy az IATA taglégitársaságai között az egymillió szektorra vetített balesetek száma a tavalyi 1,6-ról az első félév végén 0,46-ra csökkent, míg a nem IATA tagoknál 1,85-ről 2,03-ra emelkedett.

A legtöbb baleset Afrikában történt ebben az évben, egymillió szektorra vetítve 6,1, a legbiztonságosabbnak pedig Észak-Ázsia bizonyult, ahol nem történt komoly baleset az első félévben. Európában egymillió szektorra a január-szeptemberi időszakban 0,68 súlyos baleset jutott.

Airportal.hu