Szállítmányozás 2024 konferencia

New York-ban beindult a Chariot transzfer-szolgáltatás

A Ford Motor Company augusztusban beindítja New York-ban a tömegközlekedést kiegészítő Chariot transzfer-szolgáltatást, új mobilitási megoldást biztosítva ezzel a város és környéke lakóinak.

fotó: Ford Motor Company

A metropoliszokban ‘közlekedési sivatagnak’ nevezik azokat a részeket, ahol gyalogos távolságon belül nem érhető el a tömegközlekedés. Az innen munkába járók számára kínál új megoldást a Chariot, hogy eljuthassanak A-ból B-be. A kisbuszok az ingázás csúcsidejében közlekednek, reggel munkába, délután pedig hazaszállítva utasaikat. A Chariot minden járművében több mint egy tucat embernek jut ülőhely.

A Chariot szolgáltatásának legújabb helyszíne New York, ahol a cég kezdetben két körzetben – Manhattanben és Brooklynban – szállítja majd az utasokat 4 dolláros átalánydíjért. A Chariot tervei szerint őszre hatvan kisbusz áll majd szolgálatba New York-ban.

A New York-i bevezetés részeként a munkába járók a mindenkori igények szerint formálhatják praktikusabbá a szolgáltatást. A Chariot felméri azokat a körzeteket, ahol tömeges igény mutatkozik a kisbuszos utazásra, és a cég ennek figyelembe vételével alakítja ki tranzit-útvonalait.

fotó: Ford Motor Company

A felhasználók új, egyéni útvonalakat is javasolhatnak azokon a helyeken, ahol úgy érzik, hogy hasznos lenne a Chariot szolgáltatása; ezeket megoszthatják barátaikkal, családjukkal és szomszédaikkal, akik hasonló módon szeretnének utazni. Amint elegendő ember jelzi a támogatását és utazási szándékát az javasolt útvonalon, a Chariot megfelelő mennyiségű járművet állít munkába a környéken.

A Chariot tervezési folyamatait a Ford saját globális adatgyűjtő és adatelemző csapata támogatja. A csoport egy fejlett optimalizáló algoritmust dolgozott ki, ami figyelembe veszi a közlekedési igényeket és szokásokat, a forgalmi adatokat és a meglévő infrastruktúrát, s ennek alapján segít meghatározni a lehetséges útvonalakat.

Az utazók egy alkalmazás segítségével találhatják meg a hozzájuk legközelebb eső útvonalat, és ugyanezzel az alkalmazással ülőhelyet is foglalhatnak maguknak az éppen közelítő kisbuszon. A a Chariot teljesen kompatibilis az olyan fizetési megoldásokkal, mint a WageWorks és a feltölthető ingázó-bérletek.

Rugalmasabb tömegközlekedés

New York City lakossága egyre nő, és mind többen használják a tömegközlekedést. 2016-ban egy átlagos hétköznapon 5,7 millióan utaztak a metrón, ami New York Város Közlekedési Hivatala szerint 1948 óta a legmagasabb szám. Az éves utasszám eléri az 1,7 milliárdot.

Ugyanakkor nem csupán a munkába járók hatalmas száma jelent komoly kihívást, hanem a ‘közlekedési sivatagokban’ élők utazásának megoldása is. A New York Egyetem egyik kutatásából kiderül, hogy míg Manhattan lakóinak 94 százaléka a lakásától számított fél mérföldön belül biztosan talál egy metrómegállót, addig ez az arány Queensben már csupán 54 százalék. Sokuk számára tehát már az is nehézséget jelent, hogy eljussanak egy metróállomásra vagy egy buszmegállóhoz.

“Tudjuk, milyen fontos mindenki számára a hatékony közlekedés – különösen az olyan sűrűn lakott helyeken, mint New York,” mondta el Jessica Robinson, a Ford City Solutions igazgatója. “A Chariot az egyik praktikus megoldás arra, hogy az embereknek ne kelljen korlátozniuk az igényeiket pusztán azért, mert korlátozottak a mobilitási lehetőségeik.”

San Francisco-ban, ahol a Chariot 12 körzetben működik, az utasok mintegy 20 százaléka használja arra a szolgáltatást, hogy így közelítse meg a tömegközlekedési útvonalakat és a kompkikötőket.

A szolgáltatás ugyanakkor egyfajta kiegészítő tömegközlekedésként is használható a csúcsidőszakban, hiszen az emberek nagyobb csoportjait szállítja, így azoknak nem kell egyesével autóba ülniük. A KPMG elkészített egy tanulmány, amiből az derült ki, hogy minden egyes ilyen kisbusz olyan mértékben csökkenti a csúcsforgalom sűrűségét, mintha 10 autóval kevesebb araszolna ilyenkor a város útjain.

Az ingázók szállítása mellett a Chariot vállalati és charter-szolgáltatásokat is kínál majd New York-ban. A vállalati szolgáltatást azok a cégek vehetik majd igénybe, aki így szervezik meg dolgozóik munkába járását, a charter pedig azoknak lesz hasznos, akik egyszeri utakra vagy rendezvényekre szeretnének lefoglalni egy 14 személyes Chariot kisbuszt.