NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Vízgazdálkodási fejlesztések a Tisza mentén

Vízgazdálkodási fejlesztések valósulnak meg a Tisza mentén, a Közép-Tisza fejlesztései közül folyamatban van például a Szolnok és Kisköre között futó hullámtér kezelési projekt – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) igazgatója kedden Szolnokon, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága kihelyezett ülésén.

Lovas Attila elmondta: a projekt folytatása, a Szolnok-Csongrád közötti hullámtér kezelése, jelenleg előkészítés alatt áll. A további fejlesztések között említette a jászsági vízgazdálkodási rendszer rekonstrukcióját, az üzemirányító és monitoring hálózat, a nagyműtárgyak, a belvízcsatornák fejlesztését, valamint az energetikai korszerűsítést. Szólt arról, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság konzorciumában megvalósuló VTT (Vásárhelyi terv továbbfejlesztése) hullámtér rendezése a Közép-Tiszán elnevezésű uniós projekt keretében újabb 410 méteres szakaszon kezdődhet töltésfejlesztés Tószeg belterületén.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere az ülésen elmondta: minden Szolnokon indult fejlődés a vasúthoz és a Tiszához köthető. Szólt arról, hogy a Modern városok program egyik fontos eleme Szolnokon a kikötőfejlesztés, ez összhangban áll a turizmus és idegenforgalom fellendítésével, amely a következő időszak fontos feladata.

MTI