KözútVilág konferencia

Döntés a budapesti kötöttpályás közlekedési projektek előkészítésének finanszírozásáról

A kormány döntött a kulcsfontosságú budapesti kötöttpályás közlekedési projektek előkészítésének központi költségvetési finanszírozásáról.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározat szerint 1,7 milliárd forintot a 2017. évi, 4,4 milliárd forintot a 2018. évi központi költségvetésből fordítanak a kulcsfontosságú budapesti kötöttpályás közlekedési beruházások előkészítésére, az engedélyezési tervek elkészítésére.

A kormány feladatul adta a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy gondoskodjon a projektek építési engedélyezési tervdokumentációjának elkészítéséről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a MÁV és a fővárosi önkormányzat bevonásával.

A kormányhatározat mellékletében szerepel a Budapest-Kelenföld és Ferencváros vasútvonal közötti három vágányú kapcsolat, a Danubius és Népliget-Fradiváros elővárosi megállók kialakítása, a déli összekötő vasúti Duna-híd átépítése, a Budapest-Ferencváros-Kelebia vasútvonal fővárosi nyomvonal korrekciója, a ráckevei HÉV fővárosi villamos hálózatba integrálása, a földalatti rekonstrukciója és a járműbeszerzése, a gödöllői és a csömöri HÉV vonalak felújítása projektek engedélyezési terveinek elkészítése.

MTI