A villamosok után a HÉV-ek is fonódnak

Ez a cikk a KözlekedésVilág IV. negyedéves számában jelent meg.

Megjelentek a fővárosi és agglomerációs közösségi közlekedést érintő kormányhatározatok, amelyek HÉV-vonalak felújításáról és összekötéséről, új HÉV-szerelvények beszerzéséről, a budapesti vasúti pályaudvari rendszer fejlesztésének irányairól, többek között a Déli és a Nyugati pályaudvar között vasúti összekötő alagút építéséről szólnak.

Észak–déli gyorsvasút

Az uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program(IKOP) része lesz a szentendrei HÉV-vonal (H5) rekonstrukciójának előkészítése Békásmegyer és Szentendre között, valamint a ráckevei(H6) és a csepeli (H7) HÉV-vonalak felújítása, illetve Kálvin térig mélyvezetésben történő meghosszabbításának teljes körű előkészítése. Részletes megvalósíthatósági tanulmány készül az észak–déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztéséről, ami az északi (H5) és a két déli (H6, H7)HÉV-vonal összekötését jelenti majd. Ezekre a munkákra 13,7 milliárd forintot kap a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) és a MÁV-HÉV konzorciuma.

A KKBK és a NIF konzorciumának kétmilliárd forint áll rendelkezésre az IKOP keretében ahhoz, hogy megvalósíthatósági tanulmányt készítsen a Déli pályaudvart a Nyugati pályaudvarral összekötő vasúti alagút megépítéséről és az így megnövekedett szerephez jutó Nyugati központi pályaudvarrá alakításáról.

Alagút a Déli és a Nyugati között

Döntött a kormány a budapesti vasúti pályaudvari rendszer fejlesztésének irányairól is.A városfejlesztési, közlekedési, vasút-technológiai és környezetvédelmi szempontokat is szem előtt tartó, 2020. február 29-ig elkészítendő részletes megvalósíthatósági tanulmánynak ki kell terjednie a már említett Déli és Nyugati pályaudvarokat összekötő alagútra, a korszerű vasútüzem lebonyolításához szükséges új menetrendi koncepcióra, valamint a vasúti hálózati rendszer átalakításából eredően a vasúti tárolási, karbantartási és javítási infrastruktúra elhelyezését tartalmazó üzemeltetési koncepcióra. Ugyanakkor sokkal kevesebb idő van – 2019. május 31. a határidő –a Déli Körvasút fejlesztése és kapacitásbővítése projekt megtervezésére és előkészítésére, ami magában foglalja a Budapest-Kelenföld és Ferencváros vasútállomások közötti háromvágányú kapcsolat létrehozását, Kelenföld és Ferencváros állomásokon kiegészítő állomási kapacitásbővítést, továbbá a Nádorkert, a Közvágóhíd és a Népliget térségében elővárosi megállók kialakítását.

A H8/H9 az M2-vel fonódik

A budapesti elővárosi gyorsvasúti vonalak (HÉV) egységes rendszerben történő fejlesztésének alapja a Ráckeve/Csepel/Kunszentmiklós–Tass–Budapest, Kálvin tér–Nyugati pályaudvar–Békásmegyer–Szentendre/Esztergom új városi-elővárosi gyorsvasúti tengely létrehozása. E projekt első ütemében kerül sor a cikkünk elején ismertetett beruházásokra, tehát a H5 Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszának rekonstrukciójára, illetve a teljes vonal állomási, megállóhelyi, utastájékoztatási infrastruktúrájának megújítására, a H6, H7 vonalak felújítására és Kálvin térig történő meghosszabbítására, valamint a két HÉV-vonal összekapcsolásához szükséges megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. A jogszabály kitér arra is, hogy a csepeli és a ráckevei HÉV-vonal meghosszabbítását olyan technológiai paraméterekkel kell megtervezni, hogy az a nagyvasúti elővárosi motorvonatok menetrendszerű közlekedését is lehetővé tegye a 150-es számú Budapest–Kunszentmiklós-Tass elővárosi vonal felől.

A jelenlegi megállóhely-struktúrát is felülvizsgálva korszerűsítik a H8 Budapest–Gödöllő és a H9 Budapest–Csömör HÉV-vonalakat, melyeket az Örs vezér terén bekötnének az M2-es metró meglévő nyomvonalába, egyidejűleg új átszállókapcsolat létesülne Törökőrnél a 100a vasútvonallal, Rákosfalvánál pedig a körvasúttal. Megkezdődik a rákoskeresztúri szárnyvonal előkészítése, továbbá a H8 Cinkota–Gödöllő, valamint a H9 Cinkota–Csömör vonalszakaszok felújításának tervezése, aminek tartalmaznia kell az M2 és H8/H9 vonal összekötésére vonatkozó elképzeléseket.

Jöhetnek az új szerelvények

A budapesti elővárosi gyorsvasúti vonalakon megkezdődik a teljes körű járműcsere. Ehhez előbb meg kell határozni azt a jármű-specifikációt, amely lehetővé teszi új HÉV-szerelvények beszerzését a H5, H6 és H7 vonalakon, és ezt követően dönt a kormány a járműbeszerzés ütemezéséről, a források biztosításáról és az európai uniós támogatások bevonásának lehetőségéről. A jármű-specifikáció meghatározásával egyidejűleg a Fővárosi Önkormányzat és a MÁV-HÉV bevonásával el kell készíteni a H8 és H9 vonalakra vonatkozó járműcsere-stratégiát. A kiszolgált HÉV-eket a specifikált járművekkel homogén, közel azonos felépítésű szerelvények váltják fel, adott esetben az eltérő peronmagasság követelményét is figyelembe véve, illetve biztosítani kell az M2-es metró és a H8/H9 vonalak összekötéséig a gyorsvasúti üzem fenntarthatóságát.

A versenyképesebb vasútért

A fővárosi vasúti pályaudvari rendszer megújításának célja Budapesten és térségében a vasút egyéni közlekedéssel szembeni versenyképességének növelése, a vasút személyszállítási funkciójában rejlő lehetőségek kihasználása a városi és elővárosi közlekedésben. A program keretében teljeskörűen integrálják a vasutat a városi közösségi közlekedési hálózatba, fejlesztik Budapest átjárhatóságát, és a Duna két partját összekötő új vasúti kapcsolatokat létesítenek. Hiányzó hálózati kapcsolatok és megállók épülnek,valamint megvalósul a fővárosi vasúti pályaudvarok felszabadítható üzemi területeinek (a bevezető vonalak mentén lévő vasúti rozsdaövezetek) funkcióváltása, városfejlesztési célú hasznosítása.