NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Fehérbe öltöző repülőgépek, elrontott sötét színek

Fehérbe öltöző repülőgépek, elrontott sötét színek

Ez a cikk a KözlekedésVilág IV. negyedéves számában jelent meg.

Az idei év a Lufthansa arculatának megújításáról szólt, amely számos buktatón át mutatta meg, hogy milyen nehéz egy emblematikus festési színterv racionális megújítása. A sort folytatta több európai, amerikai, majd Öböl menti légitársaság is, hogy divatosan álljon az utasok elé.

Légiesebb darumadár

Harminc év után idén megújította az arculatát Európa egyik vezető légitársasága, a Lufthansa. A közel 100 éve rajzolt darumadár formáját kis módosítással légiesebbé és dinamikusabbá tették, miközben a sárga háttér és a szürke szín teljesen eltűnt a repülőgépekről. A jellegzetes kék szín helyett egy sötétebb, elegáns mélykék tónust választott a légitársaság, ezzel is sugalmazva az ötcsillagos prémium jellegét. Az évek alatt zavarossá váló, a kritikusok szerint „tükörtojásra” hasonlító logót az egyszínű, markáns arculat váltotta fel. A hosszú kutatómunkával előkészített megjelenésről a szakma áradozott, de az átlagos utasok körében nem volt osztatlan a siker. Már az első repülőgép lefestésekor fanyalogtak a repülésbarátok, hogy borult időben inkább feketének hat az a bizonyos sötétkék. Az utasok pedig a sárga szín melegségét hiányolták, amit számos nyomtatott elemen időközben visszahozott a Lufthansa marketinges csapata. A kék színnel kapcsolatos problémát mérlegelte a társaság, és árnyalatnyi módosítással próbálja az újabb repülőgépek festésén pontosítani. Idén év végére 300-ból körülbelül 40 gép fogja viselni az új arculatot, és az új gépek érkezésével párhuzamosan a régebbiek átfestése is zajlik, de a teljes átalakulás akár hat–nyolc évig is eltarthat.

„Servus” Európa égboltján

A német cég osztrák leányvállalata, az Austrian Airlines is idén módosított az arculatán, így a repülőgépek törzsén a mai trendeknek megfelelően nagyobb karakterekkel és új betűtípussal szerepel majd a légitársaság neve. Ugyanakkor elmarad az „Airlines” felirat felfestése és a korábbi brand-módosításkor odapingált „my” előtag is. A papírrepülőgépre hajazó logó csak a vezérsíkon jelenik meg ezentúl, ahol az osztrák nemzeti piros sávok nagyobbak és hangsúlyosabbak lettek. Eltűnik a gép hasáról a világoskék szín, de megmarad a jellegzetes „Servus” felirat, amely az ismert tipikus osztrák köszönést viszi Európa égboltjára. A frissítés egyik indoka volt, hogy a digitális világhoz jobban igazodjanak, az arculat változásai ugyanis az egyre népszerűbb mobilkészülékeken és okosórákon is jól felismerhetővé teszik a céget. Jövő év tavaszára 18 gép hordja majd a megújított festést, és itt is több évig tart az egységesítés. Nincs könnyű dolguk az Austrian Airlines marketingeseinek, mert a kontinens legnagyobb kereskedelmi csatája épp Bécsben zajlik, ahol az állami cég mellett minden fontos fapados óriás is harcol az utasokért.

A fehér a trendi szín

Mintha összebeszéltek volna a világ dizájntervezői, amikor az idei év festési újdonságain végigtekintünk. Általános lett, hogy a gépek legnagyobb része fehér, és minimalista módon alkalmazzák csak a főbb arculati színeket a gépek végén.Az egykor népszerű hosszanti csíkozások vagy rikító színek alkalmazása feledésbe merült. E trend szellemében újult meg idén az aranyszínű Gulf Air, az Air Canada, a Westjet, az Air Arabia, a Pakistan International Airlines és a Laudamotion is.