Szállítmányozás 2021

Megújuló sínpályák Budapesten

Megújuló sínpályák Budapesten

Ez a cikk a KözlekedésVilág IV. negyedéves számában jelent meg.

Komoly szervezési bravúrt láthattak a fővárosi lakosok annak érdekében, hogy az iskolai szünetek alatt minél több kötöttpályás vonal megújításra kerülhessen. Az M3-as metró több, mint egy éve zajló lezárása mellett nyáron megújult a legnagyobb forgalommal rendelkező 4-6-os és az 1-es villamos egy-egy jelentős szakasza, ősszel pedig az Orczy tér került átépítésre.

Az iskolai szünetek ideje alatt a fővárosi járatok utasforgalma eltérő mértékben, de akár 20 százalékkal is lecsökkenhet, ezért a Budapesti Közlekedési Központ lehetőség szerint erre az időszakra tervezi a nagy forgalommal rendelkező kötöttpályás villamosvonalak felújítását. Az idei év egyik legfontosabb beruházása a nagykörúti 4-es és 6-os villamos középső szakaszának teljeskörű felújítása volt az Oktogon és a Harminckettesek tere között. Ezen a szakaszon a ’90-es évek közepén történt utoljára nagyobb felújítás, azóta csak kisebb, a forgalombiztonság fenntartásához elengedhetetlenül szükséges javításokat végeztek el. Pedig a nagykörúti villamosok éjjel-nappal közlekednek, naponta mintegy 400 ezer utast szállítanak, ezzel a világ egyik legforgalmasabb villamosjáratának tekinthetők. A nyár végéigtartó felújítás idején több mint 3200 méter hosszon építették át a villamospályát, olyan korszerű, rezgéscsillapított beton felépítménnyel, amely várhatóan hosszú évekig biztosítja a zavartalan forgalmat. A rekonstrukció idején buszsávot alakítottak ki a Nagykörút érintett szakaszán, a közúti forgalom számára pedig irányonként egy-egy sáv állt rendelkezésre.

Szintén nyáron újították fel az 1-es villamos Mester utca és Népliget közötti, valamint a Hős utca környéki vágányszakaszát, ahol a néhány évvel ezelőtti vonalfelújítás idején csak a megállóhelyeket korszerűsítették. Budapest második legfontosabb villamosvonalán a sínek cseréjén kívül felújították a vágányokat keresztező útátjárókat is. Elkészült a Fehérvári út–Etele út kereszteződésben a vágányépítés, amely a jövőre elinduló meghosszabbított 1-es villamos egyik fontos eleme. A gépkocsival közlekedőket is érintették a munkálatok, mert a munkaterületek mellett a Hungária körúton és a Könyves Kálmán körúton a közúti járművek számára kisebb közúti kapacitás állt rendelkezésre.

Szeptember elejéig az M2-es metró megállás nélkül haladt át a Kossuth Lajos tér állomáson az ott létesülő irodaház építési munkái miatt. Ebben az időszakban a Kossuth Lajos teret a Deák Ferenc tér felől az M2A jelzésű pótlóbusszal, a Batthyány tér felől pedig átkelőhajóval lehetett elérni. Érdekesség volt, hogy hétvégén a BKK javaslatára önjáró trolibuszok is közlekedtek az M2A járaton, így óvták meg a zaj- és füstártalmaktól a belvárosi lakosokat.

Október közepétől december közepéig tart az Orczy tér és környékének teljes vágányhálózat-átépítése, amely érinti a 24-es, 28-as, 37-es és 62-es villamosokat, valamint a Baross kocsiszínt, de még a forgalomba ki-és beálló nagykörúti villamosokat is. Az érintett szakasz bonyolult vágányhálózatán számos kitérő és átszelés található, amelyek biztosítják a számos menetrendszerinti viszonylat, valamint az üzemi menetek biztonságos közlekedését. A beruházáshoz kapcsolódóan megoldást kellett találni arra, hogy a Mindenszentek és halottak napi erős Új köztemető felé tartó forgalom ne a villamospótló járatokon, hanem egy alternatív, metróhoz kapcsolódó autóbuszjáraton jelentkezzen.

Az őszi hétvégeken a MÁV-HÉV Zrt. is rendszeres karbantartásokat végzett az elővárosi vonalakon. Cinkota–Kerepes, Békásmegyer–Pomáz, Dunaharaszti külső–Ráckeve, illetve Szigetszentmiklós–Tököl, novemberben Szigetcsép–Ráckeve szakaszon végeztek rövidebb, hétvégi vágányfelújításokat.

A BKV egész ősszel fogasléc- és útátjáró-felújítás miatt lezárta a 60-as fogaskerekű villamos vonalát, ahol számos, az üzem fenntartásához elengedhetetlen apró beavatkozásra is sor került.

A közlekedésszervező összehangolt munkája következtében a felújítások rendben és határidőre lezajlottak, illetve decemberre lezárulnak; az utasok pedig ebből csak a lehető legkisebb zavartatást érezték.