Vihar egy konténer vízben

Sokszor szóba került már, hogy a hajózás nagy előnye, hogy nagy mennyiségű árut tud egyszerre elfuvarozni. Persze, mint mindig, ennek az előnynek is megvan a hátulütője. Sok áruhoz nagy raktár kell, a nagy raktáron viszont sok a takarítanivaló. Bizony, két rakomány között akár 500–600 négyzetméter raktárpadlót és a hozzá tartozó 400–500 négyzetméter oldalfalat kell letakarítani, illetve alaposan fel/lemosni, hogy egy szén, érc vagy műtrágyarakomány után alkalmas legyen például étkezési búza fuvarozására. Ez nyáron sem könnyű feladat, télen meg…

SZÖVEG: KRUPPA FERENC

Sok munka és sok mosóvíz szükséges ekkora felület megtisztításához. Ráadásul a környezetünk védelmében hozott törvények értelmében a mosóvizet nem lehet csak úgy kilöttyinteni. Még akkor sem, ha egyébként tisztítószerként a régi,mindenki által ismert mosószer helyett korszerű, a természetben lebomló (a tengeri olajfúrótornyokon is használt) anyagot használunk. Nincs is baj ezzel. A hajósok mindig igyekeztek megóvni a folyókat, ami – áttételesen – akár a munkaadójuknak is tekinthető.

Az előírásokban persze az is szerepel, hogy a kirakást végző félnek az árut maradéktalanul el kell távolítania a hajóból, meg az is, hogy a kikötőnek konténert kell biztosítania a mosóvíz tárolásához. Jó lenne, ha minden az előírások szerint menne! Ehelyett állandó viták vannak az ömlesztett árukból a hajóban összegyűjtött maradékkupacok eltávolítása, de főleg a mosóvizeskonténerek prezentálása körül.

Konténer persze van! A probléma inkább az, hogy a kikötő mint szolgáltatást nem akarja nyújtani, illetve pénzért nyújtja, a számlát pedig valakinek fizetni kell. Innen nézve talán egyszerűbb lenne a kikötői szolgáltatásokban beszedni az árát. Ilyenkor a kikötő azzal fizettetné meg ezt a szolgáltatást, aki megbízza őt a hajó kirakásával, aki parthasználati díjat fizet, és egyéb szolgáltatásokat is vásárol tőle (és akinek egyébként a fent említett maradékmentes eltávolítás kapcsán az áru utolsó morzsáját is el kellene vinnie a járműből).

A helyzet sajnos nem ennyire egyszerű. Egyértelmű – ahogy a víz is a legkisebb ellenállás irányába folyik –, hogy a legegyszerűbb a hajóstársaságot, a helyszínen jelenlévő (fülön fogható) hajóskapitányt megtalálni, rendőrrel fenyegetni vagy egyszerűen megtagadni a konténer kiadását, és azt mondani, hogy a hajó majd mosson ki valahol máshol.

A kikötő, sőt az ország megnevezése nélkül mondhatjuk, hogy az emberek környezettudatos gondolkodása tőlünk nyugatra sem alakult ki mindenkinél tökéletesen. Az egyik hajónk személyzete már pénteken délelőtt jelezte a kikötőnek, hogy estére elkészül, és a hét végén ki is mosná a hajót, ha kapna egy konténert. Az illetékes (nem elvtárs) oda is készítette a partra a konténert, és gondosan megmutogatta a kapitánynak, hol talál rajta egy csapot kiengedni a felesleges vizet, ha nem lenne elegendő a konténer kapacitása a hét végi mosóvízhez… (Nem teszem fel találós kérdésként, hogy a rakpartról hová folyik a kieresztett víz.)

Egy jónak tűnő szabály enyhén tökéletlennek tűnő végrehajtással csak vitákat, késedelmeketés többletköltségeket okoz a hajósoknak. Környezetvédelem és a munka megkönnyítése helyett vihar egy konténer vízben!

Ez a cikk a NavigátorVilág január-februári számában jelent meg.