Milyen legyen a fuvarlevél a belvízi hajózásban?

A fuvarlevél jogi értelemben ugyan nem elengedhetetlen okmány, a biztonságos üzleti gyakorlat azonban annak alkalmazását megkívánja. A fuvarlevél lényegében a fuvarozási szerződés része, ritkán azonban előfordul az is, hogy csak a fuvarlevél maga a szerződés. A fuvarlevél adatoldala nem elegendő a gondos szerződéskötéshez, szükséges a szöveges kiegészítés is. És bár…

A belvízi fuvarozás versenyképessége és lehetőségei

Az utóbbi években a közúti szállítás részaránya a vasút és a hajózás hátrányára növekszik, mára 70 százalék feletti a közlekedési ágak között. Ebben a helyzetben mégis hogyan lehet növelni a hajózás versenyképességét? A Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke erre a kérdésre kereste a választ előadásában. (tovább…)

A TTS válaszai a dunai hajózás kihívásaira

A húsz évvel ezelőtt alapított szállítmányozócég mára széles palettájú társasággá nőtte ki magát. Része például a Navrom, az egyik legnagyobb hajófl ottát üzemeltető cég a Dunán. A Constantai Kikötőben egy 110 ezer tonna kapacitású saját terminállal rendelkezik, amelyet közösen működtet a Cargillal. A Dunán öt saját terminált üzemeltet. Szárazföldön részvényese…

A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő múltja, jelene, jövője

1992-ben megalakult a Győr-Gönyű Kikötő Kft ., 1997-ben épült a Ro-Ro terminál a függőleges partfallal, 2007 és 2010 közé esik a kikötőfejlesztés I., a 2014–2017-es időszakra pedig a II. üteme. Idén kezdődik a III. ütem, ami a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint-rehabilitációját és a kikötő medencéssé alakítását foglalja magában – adott rövid…

Folyamatos fejlesztések Baján

Baja az EU déli határának legfejlettebb és legjelentősebb folyami kikötője, az EU belépő vízi határátkelő helye, vámút, a nemzetközi vízi forgalom szolgáltató és raktározási bázisa. Célkitűzésük egyedülálló kínálattal vonzóvá lenni a nemzetközi kereskedelmi és közlekedési ágazatban. A magyar közlekedéspolitikai és környezetvédelmi koncepcióval összhangban itt szeretnék megteremteni a kombinált szállítás dél-magyarországi…

Kikötőfejlesztések igen, duzzasztás továbbra sem

A NavigátorVilág magazin kiadójának törekvése, hogy saját szervezésünkben vagy partneri együttműködéssel valamennyi fuvarozási módnak legyen Magyarországon önálló, dedikált szakmai eseménye, konferenciája. Az első a sorban a hajózási volt, amely immár harmadszor került megrendezésre – de először kiadónk szervezésében, 2017. március 30-án, Budapesten. (tovább…)