NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Megnövelik az ingyenes Interrail program költségvetését

Megszavazta nemrég az Európai Parlament (EP) az ingyenes Interrail vasúti bérlet ötletére épülő uniós kezdeményezés jövő évi költségvetésének növelését, így 2018-ban már több ezer magyar fiatal részese lehet a programnak – közölte vasárnap Ujhelyi István EP-képviselő.

Ujhelyi az MTI-hez is eljuttatott közleményében arról számolt be, hogy az EP a költségvetési csomag részeként megszavazta, hogy összesen 12 millió eurós keretből működhessen a program.

A Move2Learn, Learn2Move nevű, tavasszal útjára indított program azon az elképzelésen alapul, amelynek értelmében 18 éves korában minden uniós állampolgár kapott volna egy bizonyos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító Interrail vasúti bérletet.

Az eredeti javaslatot az Európai Bizottság lényegesen átalakítva valósította meg, a tervezettnél sokkal kisebb büdzsével. Az ingyenes utazást biztosító jegyeket most azok a 16 év feletti diákok kapják, akik a legjobb projekteket nyújtják be. A nyertesek bármilyen közlekedési módot igénybe vehetnek, s utazhatnak csoportosan – iskolai kirándulás keretében – és egyénileg is.

MTI