NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Nem csomag többé a mobilitási csomag

Nem csomag többé a mobilitási csomag

„Nem érték el céljaikat a nyugat-európai balliberális politikusok és szakszervezetek, nem csomag többé a mobilitási csomag” – hangsúlyozta Deli Andor európai parlamenti képviselő a szavazást követően.

A kelet-európai fuvarozók számára kedvező döntés született a közlekedési szakbizottsági szavazás során, megbukott ugyanis a sofőrökre vonatkozó kiküldetési irányelv és a kabinban alvás tilalmának javaslata az Európai Parlamentben. Az elvetett javaslat figyelmen kívül hagyta több 10 ezer közép- és kelet-európai kis- és középvállalkozás érdekeit. A fuvarozás egyike azon kevés területnek, ahol régiónk vállalatai valamennyi versenyelőnnyel rendelkeznek. A nyugati szakszervezetek és politikusok azonban ezt nem nézik jó szemmel, a szociális védelem álcája mögé bújva igyekeznek protekcionista intézkedéseket hozni. Bár azt állítják, hogy a sofőrök érdekeit védik, javaslataikkal több 100 ezer sofőr munkahelye és családjaik megélhetése kerülhetett volna veszélybe.

„2018 decemberében a Közlekedési Tanács (Európai Unió Tanácsa) ülésén már láthattuk a ’csak azért se fuvarozgassanak errefelé magyar, lengyel, bolgár, román kamionok’ hozzáállást, ahol a nyugati tagállamok kilenc ellenében és egy tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot kiegészítve egy-egy régiónkbeli ország támogatásával. Most e szerencsétlen eredmény európai parlamenti megismétlődését sikerült megakadályoznunk” – hívta fel a figyelmet Deli Andor, az ún. „posting lexspecialis” néppárti felelőse. Hozzátette, a nyugati ’megmondó’ politikusok nem tudták megvalósítani a szakszervezetek támogatásával megalkotott tervüket, melyben szociális köntösbe bújtatott protekcionista-populista indíttatású intézkedések bújtak meg. A mobilitási csomag szétesésével azonban újra bizonytalanság és kedvezőtlen nemzeti intézkedések várhatóak a fuvarozási piacon.A harc nem ért véget, a Fidesz európai parlamenti képviselőjeként a jövőben is mindent megteszek a magyar fuvarozók érdekeinek védelméért” – értékelte a politikus a szavazás eredményét.