NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Fél órával rövidebb a vonatút Pécsről a Balatonra

Fél órával rövidebb a vonatút Pécsről a Balatonra

A néhány éve elkezdett pályafelújítások során előbb a Dombóvár–Kaposvár szakaszt tették rendbe, idén pedig végeztek a Kaposvár–Fonyód résszel is. Az idei nyáron végre elfelejthetik a vágányzárat és a buszos pótlást a Pécsről a Balcsira utazók.

Nem túlzás, hogy biciklivel rövidebb idő alatt lehetett megtenni a Dombóvár–Kaposvár útvonalat, mint vonaton, de a szerelvények a somogyi megyeszékhelytől Fonyódig is csak lassan döcögtek hosszú éveken keresztül. Emiatt Pécsről a Balatonra közlekedő szerelvényeknek 2013-ban több mint három óra kellett, hogy legyűrjék a nagyjából 150 kilométeres távot.

Ha vetünk egy pillantást a menetrendre, úgy tűnik, megérte átvészelni ezt az időszakot: a Pécs és Fonyód közötti utazás hossza harminc perccel csökkent. Persze, a két és fél óra továbbra sem számít éppen rövidnek, de a felújított vágányoknak köszönhetően várhatóan a késések száma is csökken majd. A pécsi főpályaudvarról hétköznaponként reggel 7 óra 21 perckor indul közvetlen járat Fonyódon (itt átszállhatnak azok, akik Siófok felé utaznának tovább), Keszthelyen át Tapolcára. Vissza 16.46-kor jön a vonat, amely a fonyódi állomást 18.47-kor hagyja el.

Időről időre felmerül az igény, hogy a szerelvényekhez légkondicionált kocsikat is csatoljanak, sokan hajlandóak lennének annak használatáért pótjegyet is váltani. Megkeresésünkre a MÁV Kommunikációs Igazgatóságától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a térségben rendelkezésre álló légkondicionált járműállományt elsősorban a Pécs–Budapest közötti InterCity járatokkal üzemeltetik. Hozzátették, a közeljövőben nem várható, hogy ilyen kocsik közlekednek városunkból a Balatonra, „azonban a járműfejlesztések és felújítások célja, hogy a szolgáltatási színvonalat ilyen téren is mielőbb javítani lehessen”.

Autóbusszal Pécsről Siófokra 2 óra 22 perc alatt lehet eljutni, de a közlekedési vállalat közvetlen járatot indít városunkból többek közt Balatonlellére és Keszthelyre is a reggeli órákban. Előbbi településre két és fél, utóbbi helyre pedig csaknem négy óra hosszat tart az utazás.

 

pecsiujsag.hu