KözútVilág konferencia

Megállapodás nélkül ért véget a török-magyar vegyesbizottsági ülés Isztambulban

Kedden ért véget Isztambulban a 2018-as engedélykontingensekről szóló, kétnapos vegyesbizottsági ülés, amelyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről Mosóczi László helyettes államtitkár, és Kovács Kornél osztályvezető, az MKFE képviseletében pedig Raffai Péter, az Árufuvarozási Tanács titkára vett részt. A tárgyalások során a török fél folyamatosan az engedélyszámok további növekedése mellett érvelt, az NFM azonban – az MKFE-vel egyeztetett álláspontjához ragaszkodva – elutasította ezeket az igényeket. Az ülés jegyzőkönyv aláírása nélkül, a 2017-es kontingens ideiglenes fenntartása mellett zárult.

A késő estébe nyúló egyeztetés során – amelyet megelőzött egy merőben szokatlan „diplomáciai” lépés a török fél részéről, nevezetesen Fatih Senernek, a török Nemzetközi Áruszállító Szövetség (UND) vezetőjének különutas találkozója Magyar Levente külügyi államtitkárral, és a találkozó végén 500 engedély átadása a török félnek – a magyar delegáció az engedélyek szétválasztására (loco és tranzit) tett javaslatot, amelyet a tárgyalópartnerek elfogadhatónak tartottak. Ugyanakkor a törökök a kontingens alapjának a 2017-es adatokat tekintették volna, azaz az idei 2 000 darab 3. országos, 25 500 darab loco-tranzit, továbbá a kontingensen felül rendelkezésükre bocsátott 16 400 darab adóköteles engedélyt tekintették alapnak, megtoldva a fent említett találkozón november 23-án átadott 500 darab tranzitra érvényes engedéllyel. Összesen tehát 44 ezer engedélyre jelezték az igényüket (az alap 27 500 darabos kontingenst szétválasztva 3 000 darab loco, 2 000 darab 3. országos és 22 500 darab tranzit engedélyre), továbbá az idén még adóköteles 16 400 tranzitengedélyt megfejelték plusz 100 okmánnyal).

Noha a tárgyalások során a magyar fél felkínált néhány alternatívát, és törekedett a megállapodásra, a törökök ragaszkodtak a fenti engedélyszámhoz, amelyet Mosóczi László és Kovács Kornél egyhangúlag visszautasított, ezért bár az engedélyek szétválasztásának lehetőségében közös nevezőre jutottak a felek, az engedélyszámokban kialakult nézetkülönbség miatt nem született megállapodás. Ennek értelmében 2018-ra a török fél részére 2 000 darab 3. országos és 25 500 darab loco/tranzit engedély áll rendelkezésre.

MKFE kommunikáció