Miért fejlesszük az intermodális fuvarozást?

Ez a cikk a NavigátorVilág júniusi számában jelent meg. Több tízmilliárd forinttal is csökkenteni lehetne a közutak környezeti terhelését és útfelújítási igényét éves szinten, ha a nagytávolságú (1000 kilométer feletti) közúti áruforgalom 10–20 százalékát vasútra és vízi útra terelnék – áll a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzésében. (tovább…)

Jó start 2018-ban

Ez a cikk a NavigátorVilág júniusi számában jelent meg. Európa egyik vezető vagonbérbeadó és vasúti logisztikai vállalatának I. negyedéves jelentése szerint az elért 255,1 millió eurós forgalom 4,6 százalékkal jobb az előző évi 243,8 milliónál. Az EBITDA markáns 16,1 százalékkal erősödött: a tavalyi I. negyedéves 76,6 millió euróról 88,9 millió...

Bemutatkozott a legújabb L-széria

Ez a cikk a NavigátorVilág júniusi számában jelent meg. A nemzetközi szaksajtó május elején ismerkedhetett meg azzal az átfogó koncepcióval, amellyel a Scania a városi áruszállítók, kommunális járművek területén alkotott újat. Az L-széria minden porcikájában megfelel ennek a speciális felhasználási körnek. A városi alkalmazásokra fejlesztett fülkék a könnyű és kényelmes...

Még égetőbb lett a munkaerőhiány a logisztikában

Ez a cikk a NavigátorVilág júniusi számában jelent meg. A Magyar Szállítmányozók Szövetsége május 29-én tartotta közgyűlését, ahol a vezetőség tagjává választották a piacvezető szállítmányozó, a Kühne + Nagel ügyvezető igazgatóját, Lányi Mártont, aki előadást is tartott az eseményen a szállítmányozás aktuális kihívásairól. (tovább…)

Gigakonténerhajók Hamburgban

Ez a cikk a NavigátorVilág májusi számában jelent meg. Márciusban kötött ki Hamburgban a „CMA CGM Antoine De Saint Exupery”, a legnagyobb konténerhajó, amely eddig befutott az elbai kikötőbe. Az óceánjáró érkezése újabb mérföldkő a Hamburgi Kikötő történelmében azon az úton, hogy a világ egyik legjelentősebb és legmodernebb konténerátrakodóhelyévé váljon....

Intermodális szolgáltatások és új rakodópartok Európa kapujában

Ez a cikk a NavigátorVilág májusi számában jelent meg. Csaknem másfél évtized telt el azóta, hogy a Trieste Marine Terminal (TMT) átvette a 7-es mólót a Trieszti Kikötő konténerterminálján: 14 év, amely alatt egy kisebb forradalom formálta át az infrastruktúrát, az intermodális szolgáltatásokat, valamint a Friuli Venezia Giulia régió kikötőjének...

Hosszú távon hasznosnak lenni

Ez a cikk a NavigátorVilág májusi számában jelent meg. Hamarosan tízéves lesz a jogelőd múlttal egyébként csaknem százéves globális logisztikai szolgáltató, az átlagosan évi 300 millió dolláros forgalmat bonyolító UTC Overseas magyarországi leányvállalata. A növekedés tulajdonosi elvárás és a cég saját jól felfogott érdeke, amihez az eddigieknél már tudatosabb porondra...

Már jövőre tovább bővülhet a csepeli METRANS-terminál

Ez a cikk a NavigátorVilág májusi számában jelent meg. Jelentős változás a METRANS-csoport életében, hogy április elsejétől Kiss Péter átvette a társaság alapítójától, Jiří Samektől a prágai anyacég igazgatósági elnök-vezérigazgatói posztját. Ezzel párhuzamosan gőzerővel halad a lengyelországi hálózatuk megerősítése, szintén Kiss Péter felügyeletével, ahová a METRANS tavaly lépett be egy...