Bolgárul, szerbül és szlovénul is lehet már viszonylati jegyet venni

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. a külföldi úthasználók útdíjbevallási statisztikái alapján döntött a nyelvi csomag bővítéséről. A bolgár, a szerb és a szlovén teherfuvarozók ugyanis évek óta magas arányt képviselnek a viszonylati jegyek vásárlása terén.

A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer termináljai, az úgynevezett kioszkok eddig magyarul, angolul, németül, csehül, lengyelül, oroszul, románul, szlovákul és törökül voltak elérhetők.

A HU-GO négy évvel ezelőtti indulásakor meghatározott nyelvi csomag a kioszkok esetében most változott először. Az új nyelvek aktiválását az indokolta, hogy a bolgár, a szerb és a szlovén teherfuvarozók évek óta jelentős arányt képviselnek a megszolgált útdíjat bevalló külföldi úthasználók között. A viszonylati jegyet használó külföldi járművek között a bolgár felségjelzésűek aránya 13,5 százalék, a szerb felségjelzésűeké 4,5 százalék, a szlovén felségjelzésűeké pedig 2 százalék. Az országok sorrendjét vizsgálva ezen a téren Bulgária a harmadik, Szerbia az ötödik, míg Szlovénia a tizedik helyen áll, miközben a listát Románia vezeti 34,9 százalékkal.