NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Thales-siker a 80a vasútvonalon

Újabb mérföldkőhöz érkezett a 80a, azaz a Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely vasútvonal Rákos–Hatvan szakaszának felújítása: miközben a pálya rekonstrukciója már folyik, az állami beruházó kihirdette a biztosítóberendezések kivitelezésére kiírt pályázat eredményét.

Ezek szerint az osztrák és a magyar Thales alkotta konzorcium nettó 23,559 milliárd forintért építheti meg az elektronikus biztosítóberendezést és az ETCS 2 elnevezésű vonatbefolyásoló rendszert. Az ár mellett fontos kiválasztási szempont volt, hogy a nyertes konzorcium garantálta a megfelelő szakembergárda rendelkezésre állását a projekt teljes időtartama alatt.A nyílt közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) a minap tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. Az érintett vonalszakasz hossza 53 kilométer. A feladat része 73 új elektronikus váltó, az önműködő, emelt sebességű térközbiztosító berendezés, továbbá 23 automata sorompó felszerelése is.

A felújított vonalszakaszon 160 km/órás legnagyobb sebességgel közlekedhetnek majd azok a vonatok, amelyek ugyancsak felszereltek az ETCS 2 berendezés fedélzeti egységeivel. Emellett a nagy sebességű robogás feltétele még a mobil kommunikációs eszköz, a GSM–R berendezés felszerelése és üzembe helyezése. Ezen a területen ugyancsak előrelépés történt: a NIF vállalkozót keres a GSM–R rendszer második ütemének tervezési és kivitelezési munkáira.

Ennek keretében összesen mintegy 2255 kilométer normál nyomtávú, országos közforgalmú vasúti vonalszakaszon kell elvégezni a kommunikációs rendszer kiépítését. A megrendelő 56 hónapot ad a munka elvégzésére.

magyaridok.hu