NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Átlag egy órát késtek tavaly a tehervonatok

Tavaly 21 ezer esetben késtek a vonatok a MÁV vonalain. A műszaki hibák egy hányadát előre nem látható okok váltották ki, de jócskán volt felelősségük a pályákat használó magánvasútcégeknek is.

Magyarország a 2014–2020-as uniós finanszírozási ciklusban mintegy 1000 milliárd forintot fordíthat vasúti felújításokra az IKOP révén, a MÁV pedig maga is végez ilyen munkát költségvetési forrásból, részben saját kivitelezésben. Mindazonáltal még napi szintű probléma a vonatok késése, igaz, ezek egy hányada az állami vasúttársaságon kívüli okból keletkezik.

Tavaly 21 ezer „késéssel járó esemény” történt a MÁV 8000 kilométernyi vágányhálózatán, amelyen mintegy másfél millió vonat közlekedett. A személyvonatok átlagosan 2,8 percet késtek, a menetrendet több mint 90 százalékban tartották be. A regionális vonatok menetrendszerűsége 96, az országos, távolsági vonatoké pedig 93 százalékos volt. A tehervonatok átlagosan egy órát késtek. E számok nagyjából megegyeznek az előző években tapasztaltakkal.

A műszaki problémák okai között tavaly – 49 százalékkal – a biztosítóberendezési hibák voltak a leggyakoribbak, ezenkívül jármű-meghibásodások (44 százalék), valamint pálya- és egyéb műszaki hibák (3-3 százalék) fordultak elő legtöbbször. Késést okoztak a balesetek (ütközések, gázolások) is.

A Világgazdaság megkérdezte azt is, hogy a késések mekkora hányadát előzhette volna meg a MÁV. A társaság hangsúlyozta, hogy minden erőforrását a fő műszaki problémák megelőzésére fordítja, és ami hiba előre látható, azt meg is előzi. Ám a bekövetkezett meghibásodásokat nem lehetett előre látni, ezeket a társaság nem tudta elhárítani. Ilyenek voltak a műszaki eszközök üzemeltetésének sajátosságából adódó külső tényezők, például a kábelvágás, a fadőlés, a heves vihar.

Tavaly a MÁV pályahálózatán 961 olyan műszaki probléma volt, amely miatt a MÁV-nak helyreállítással kapcsolatos kára keletkezett, összesen 71,5 millió forint.

Ebbe azonban nem tartoznak bele azok a károk, amelyeket ismeretlen elkövető vagy egyéb, elháríthatatlan tényező váltott ki, illetve amelyek esetében a helyreállítás költségeiről még nincs pontos információ. A MÁV-START-ot bizonyos esetekben kártérítési kötelezettség terheli a késések miatt. A társaság tavaly az utasoknak nyolcmillió forintot fizetett, egymillió forinttal kevesebbet, mint 2016-ban. A vasúti pályahálózat működtetőjeként további 5,8 millió forintot utalt a vasúti társaságoknak, de a vállalkozó vasútcégeknek is keletkezett csaknem 137 millió forintos fizetési kötelezettségük az általuk okozott késések miatt.

A vasúttársaság idén is az előző évekhez hasonló műszaki kihívásokra számít, ezért kiemelt figyelmet fordít az utasforgalmi létesítmények korszerű műszaki elvárásoknak megfelelő kialakítására, az üzemeltetés fejlesztésére, a teljesítések mérésére, a nem megfelelőségek vizsgálatára és a szükség szerinti mielőbbi korrekciókra. A karbantartás fókuszában a nagyobb hibák megelőzése áll. Így minimalizálhatók a vágányzári idők és fenntarthatók a megfelelő műszaki paraméterek.

 

vg.hu