Szállítmányozás 2021

Még idén dönthetnek a reptéri vasútvonal finanszírozásáról

A következő hónapokban több érdemi döntés születhet a ferihegyi vasút fejlesztése kapcsán, amelynek keretében a 2-es repülőtéri terminálon vasútállomás épül.

A kormány tavaly decemberben határozatban rendelte el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közvetlen, kötött pályás elérhetőségének előkészítését. Idén dönthetnek a ferihegyi vasúti beruházás finanszírozásáról és ütemezéséről – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Folyamatban van az engedélyezési tervek kidolgozása, a vasúthatósági létesítési engedély megszerzése ebben az évben várható. Az előkészítés uniós forrásokból zajlik.

A következő hónapokban derül ki, hogy milyen pénzekből fedezik a beruházás több tízmilliárd forintosra becsült költségétés, és el kell dőlnie annak is, hogy miként alakul a beruházás ütemezése, mikor jelenhet meg a közbeszerzési pályázat, és mikor startolhat el az építkezés.

A tervek szerint Kőbánya-Kispest és Monor állomások között 27 kilométeren új, az országos hálózatba illeszkedő kétvágányú, villamosított vasúti pálya, a 2-es terminálon pedig átmenő vasútállomás épül.

Tavaly 11,4 millió fő vette igénybe a budapesti repülőteret, az idén várhatóan ennél is többen fordulnak meg ott. A folyamatban lévő, jövő nyárra befejeződő bővítéseknek köszönhetőn ugyanis a reptér évi 11,5-12 milliós utaskapacitása évi 15 milliósra nő. A Budapest Airportnál azzal számolnak, hogy 2019-ben el kell kezdeni egy újabb terminál építésének előkészítését.