NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Hat új átkelő nyílik a magyar-osztrák határon

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára elmondta, a napokban állapodott meg a magyar kormányzat Ausztria és Burgenland tartomány vezetésével a fejlesztésekről.

Emlékeztetett arra, korábban eldőlt már, hogy Körmendnél és Sopronnál autópályán is összekapcsolják a két ország közúthálózatát, valamint modernizálják a Fertőszentmiklóst Nezsiderrel (Neusiedl am See) összekötő vasútvonalat.

Az államtitkár Magyarország történelmi örökségeként említette, hogy határai viszonylag nehezen átjárhatóak: míg a kontinens nyugati felén átlagosan 2-4 kilométerre, addig nálunk több mint 20 kilométerre vannak egymástól az átkelők.

Közölte: a múlt héten tették le az új komáromi híd alapkövét, több tucat új közlekedési kapcsolat kiépítése van folyamatban vagy kilátásban.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke és Kondora Bálint, a Vas megyei közgyűlés alelnöke is azt hangsúlyozta, a beruházások révén erősíthetik a történelem során kialakult társadalmi, gazdasági, szomszédsági kapcsolatokat. Jelezték, hogy Ausztriából általában magyarországi szolgáltatások igénybevételére lépik át a határt, a másik irányba viszont az ingázó munkavállalók utaznak.

Elmondták: Győr-Moson-Sopron megyében Zsirát Locsmánddal (Lutzmannsburg), Várbalogot Féltoronnyal (Halbturm), Fertőrákost (a Páneurópai Piknik Emlékparknál) Szentmargitbányával (Sankt Margarethen im Burgenland), Rajkát pedig Németjárfaluval (Deutsch Jahrndorf) köti majd össze új átkelő. Vasban Kőszeg és Felsőpulya (Oberpullendorf), valamint Szentpéterfa és Nagysároslak (Moschendorf) között épül ki a kapcsolat.

MTI