Kétmilliárdos beruházási programot indít a Kravtex-Kühne Csoport

Kétmilliárdos beruházási programot indít a Kravtex-Kühne Csoport

A Credobus márkát alapító Kravtex-Kühne Csoport áprilisban elindítja kétmilliárd forint összértékű kapacitásnövelő beruházási programját.

A Nemzeti Autóbuszgyártás Cselekvési Programmal összhangban a Kravtex-Kühne Csoport Magyarországon egyedülálló autóbuszgyártó-kapacitást hozott létre, 2016 óta pedig közel 500 Credobust adott át a közlekedési szolgáltatóknak. A gépipari cégcsoport a hazai buszpiac további növekedésére építve elindítja kapacitásnövelő beruházási programját, amelybenkétmilliárd forint összértékű építési- és gyártástechnológiai fejlesztés fog megvalósulni, teljes egészében saját forrásból.

A mosonmagyaróvári gyártócsarnok mintegy 4000, a győri autóbuszösszeszerelő-üzem 1000 négyzetméterrel bővül, ezzel jelentősen nő a vázgyártás, illetve az összeszerelés rendelkezésére álló gyártóterület. Sor kerül az 1879-ben felépült, és legutóbb 101 éve átépített mosoni öntöde teljes rekonstrukciójára is, ahol első lépésként új indukciós kemencét állítanak üzembe. Eközben mindkét telephelyen folytatódnak a gyártástechnológiai fejlesztések: a mosonmagyaróvári Kühnében CNC vezérlésű daraboló centrum és élhajlító gép beszerzése valósul meg, míg Győrben a gyártócsarnok bővítésével és modernizálásával párhuzamosan az összeszerelést támogató technológiai változtatásokat vezetnek be.

A beruházási programon túl a cégcsoport további jelentős saját pénzeszközöket fordít kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységére, így idén és 2019-ben is új Credobus modellek piaci bevezetése kezdődik meg.

 

gyorplusz.hu