Megkezdődött a Hévíz-Balaton Airport több mint kétmilliárdos fejlesztése

Megkezdődött a Hévíz-Balaton Airport több mint kétmilliárdos fejlesztése

A nemzetközi turizmus és az egész térség gazdaságának felpörgetéséhez is hozzájárul a megújuló Hévíz-Balaton Airport 2,2 milliárd forintos kormányzati támogatása. A fejlesztés a tervek szerint 2025-ben zárul.

Vadonatúj gurulóút, előtér-megvilágító fények és számos utasbarát kényelmi fejlesztés fogadja hamarosan a térség légi kapuján keresztül érkezőket. A legfőbb cél, hogy a légikikötő egész évben európai színvonalú kiszolgálást nyújtson, adta hírül a zaol.hu.

Egy-egy olyan térség számára, amely az ország központi repülőterétől több mint kétórás autóútra fekszik, elérése pedig közösségi közlekedéssel még ennél is több időt vesz igénybe, hatalmas előnyt jelenthet egy közeli, működő nemzetközi kereskedelmi repülőtér. Ez lehetővé teszi például, hogy az itteni úti cél olyan külföldi turisták látókörébe is bekerüljön, akik kényelmi okok vagy idő híján nem kívánnak hosszabb időt utazással tölteni. A menetrendi járatok pedig újabb, például üzleti vendégkört is vonzhatnak.

A helyi gazdaság szereplőinek elérhetőségét is nagyban javítja a légi összeköttetés lehetősége, s ez további befektetőket vonzhat. Erre példaként Debrecen szolgál. Egy működő repülőtér jelentős bevételhez juttatja a vállalkozásokat, a különféle adónemek révén pedig a településeket és a nemzetgazdaságot is.

A vírushelyzet jelentős változásokat hozott a repülőtér életében is. A lezárásokból adódó vendégkiesést később tetézte, hogy az orosz-ukrán háború miatt eltűnt az orosz turistaforgalom, s a német utasok száma is visszaesett. Ez persze nem jelenti azt, hogy leállt volna a repülőtér. Az üzleti, sport- és hobbicéllal érkezők továbbra is igénybe veszik a Hévíz által kínált szolgáltatásokat és a környező szálláshelyeket. Határközeli fekvésénél fogva a repülőtérben jelentős a légi áruszállítási potenciál is, a légikikötő már most is élvezi a környékbeli vállalkozásokhoz érkező üzleti cargo forgalmat.

Hévíz jelentőségét jól mutatja, hogy a turisztikai térség forgalmának közel 13 százalékát adta tavaly, a német vendégéjszakák száma pedig az egész országot tekintve is csak Budapesten magasabb, mint a fürdővárosban. Emiatt is volt fontos mérföldkő, hogy 2022 nyarán elindult a Dortmund és Hévíz közötti menetrendi légi-összeköttetés. A járat utasai körében végzett kérdőíves kutatás kimutatta: a Németországból érkezők nemcsak Hévíz, hanem Zalakaros és a Balaton környéki települések szálláshelyeinek forgalmát is megnövelték, a járat tehát kiváló lehetőséget kínált az egész turisztikai térség számára újabb vendégek megnyerésére.

A több mint kétmilliárdos kormányzati támogatás révén okosabbá, kényelmesebbé, fenntarthatóbbá, vagyis európai színvonalúvá válik a repülőtér. Teljesen megújul a gurulóút, a futópálya tágulási hézagjai, s új, a műszeres leszállást segítő ILS-berendezést kap a kifutópálya. Az utasforgalmi épületet úgy alakítják át, hogy az utasok kényelmének is jobban megfeleljen, és egyúttal biztosítsa, hogy akár egyszerre tudjanak kiszolgálni egy schengeni belső, illetve külső országból érkező járatot. Mindemellett energiahatékony fényforrásokat telepítenek, a terminál, hűtő-, fűtő- és légcserélő rendszerének megújítása és szigetelése pedig nemcsak az utazók számára teszi komfortosabbá a várakozást, hanem a reptéren dolgozók munkakörülményeit is jelentősen javítja.

A rekonstrukció nemcsak a nyári hónapok teljesítményére lehet jó hatással, hanem a repülőtér egész éves működtetését, az üzemelés biztonságát és fenntarthatóságát erősíti majd. A repülőtér jelentőségénél fogva ez a beruházás Hévíz és az egész balatoni térség, sőt a nyugat-magyarországi fürdővárosok vendégforgalma számára is kedvező perspektívákat nyithat. Ezen túlmenően a fejlesztés nagymértékben támogatja azt a célt is, hogy a Balaton négy évszakos desztinációként, télen-nyáron kiváló úti célt jelentsen a hazai és a nemzetközi vendégek számára.