KözútVilág Expo konferencia és kiállítás

A várva várt OBU

A T-Systems International GmbH, a Daimler AG és a DKV Euro Service megalapította a 3,5 tonnánál nagyobb gépjárművekre vonatkozó Európai Elektronikus Útdíjfi zetési Szolgáltatás (EETS) fejlesztését szolgáló közös vállalatát, miután az illetékes kartellhatóságok zöld utat engedtek a joint venture létrehozására. A Daimler AG és a DKV Euro Service társult a már EETS-szolgáltatóként bejegyzett T-Systems EETS GmbHhoz. A vegyesvállalat Toll4Europe néven kezdi meg működését.

(balról) Jürgen Steinmeyer (DKV), Mirka Dworschak (T-Systems International), Tom Schneider (Daimler). kép: Unger

A csoportosulás céljának tűzte ki a nemzeti úthasználati díjak és a szolgáltatók közötti komplexitás csökkentését. A Toll4Europe felületére való csatlakozással minden kisebb és nagyobb szolgáltatónak lehetősége nyílik arra, hogy felkínálja ügyfeleinek az EETS-szolgáltatást.

ELSŐ LÉPÉS AZ EURÓPAI E-ÚTDÍJHOZ?

A Toll4Europe nagy piaci rést töltene ki megvalósulása esetén. Az Európai Unió már 2009-ben határozatot hozott az EETS bevezetéséről, de a gyakorlatban a különböző nemzeti előírások miatt még nem sikerült szabványosítani a fedélzeti egységeket. Az is gondot jelent, hogy nagyon különbözőek az útdíjfizetési módok, hiszen az elektronikus díjszedéssel párhuzamosan még több országban is működnek matricás és fizetőkapus hálózatok.

Az egységes európai díjfizetési rendszert a magyar fuvarozók is nagyon várják már. Az EU által lefektetett EETS-irányelveknek teljes mértékben megfelel a magyarországi útdíjrendszer. OBU-t a magyar fuvarozók is használnak, amellyel például viszonylati jegy használata nélkül térhet el a gépkocsivezető a tervezett útvonaltól, lehetőség van a tengelyszám-állításra, lekérhető az útdíj-folyószámla egyenlege, lekérdezhető a jármű aktuális pozíciója, több jármű esetén egyszerre megjeleníthető az egész flotta díjfizetési állapota, és még sok más protokoll, kiegészítő funkció elérhető.

A T-Systems 55 százalékkal részesedik a Toll4Europe-ból, a Daimler 30 százalékot, a DKV pedig 15 százalékot tulajdonol. A vállalatvezetés így a T-Systems-re hárul. A cég több mint 14 éves útdíjszedési tapasztalatát is beleadta a vegyesvállalatba, és ők felelnek a technikai területért, valamint a szolgáltatók körében az értékesítésért. A Daimler felügyeli szakmailag az onboard-unit (OBU) jövőbeni integrációját a járművekbe. Az OBU egy olyan fedélzeti egység, amely biztonságos és költséghatékony útdíjfi zetést tesz lehetővé. A DKV sem marad el mögöttük: az útdíjhasználatban szerzett több mint 25 éves tapasztalattal és jelenleg 140 ezer ügyfél számára kidolgozott, 30-féle európai útdíjrendszerre kidolgozott elszámolási csúcstechnológiával büszkélkedhet.

Mindezzel adottak is az előfeltételek ahhoz, hogy technikailag is keresztül lehessen vinni az egész Európát felölelő útdíjhasználati rendszerre tervezett boxok beüzemelését. Ezt 2018-tól gondolják megvalósíthatónak. A díjfizető box előnyeit első körben Belgium, Németország, Franciaország, Ausztria és Lengyelország fuvarozói piaca élvezheti. Magyarország, Olaszország, Portugália, Spanyolország pedig vagy ugyancsak a szolgáltatás bevezetésekor, vagy valamivel később csatlakozhat a rendszerhez. Középtávon minden jelenlegi és jövőbeni használatidíj-köteles út-, híd- és alagútdíj feldolgozható lesz egyetlen készüléken.

Járdán Eszter

A cikk a NavigátorVilág 2017. áprilisi számában jelent meg.