KözútVilág konferencia

Hatvanéves az ADR

Szeptember 30-án van hatvan éve, hogy megszületett az ADR, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás. A jubileumhoz méltó konferenciát rendezett a Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda (HVESZ) szeptember 4–5-én, Visegrádon. A jeles alkalomra, az ADR 60 éves évfordulójára a Cargo Közlekedési Kft. megjelentette az elmúlt több, mint 200 év rövid történetét összefoglaló könyvet, amely remek szakmai tartalommal mutatja be a szakmában bekövetkezett változásokat. A konferencia fővédnökségét Mosóczi László helyettes államtitkár vállalta.

Szeptember elején gyűlt össze a veszélyesáru-szállítással és -kezeléssel foglalkozó szakmai elit abból az alkalomból, hogy idén ünnepelte a 60 éves ADR-t. A kétnapos szakmai rendezvényen szinte minden területről lehetett előadásokat, anekdotákat, visszaemlékezéseket hallani a terület meghatározó vezetőitől, résztvevőitől.

A vendégeket Privóczki Róbert, a HVESZ ügyvezető igazgatója köszöntötte az első nap nyitányaként, majd rögtön Erb Szilvia tartott előadást a veszélyesáru-szektor szerepéről a magyar gazdaságban. Őt Mógor Judit hatósági főigazgató-helyettes követte, akinek prezentációja leginkább a katasztrófavédelem szemszögéből közelítette meg a területen bekövetkezett változásokat. Csuhay Mariann a szaktárcától az idén és a közeljövőben várható szakmai kérdésekről, kihívásokról beszélt. A kezdetekről és a szabályozás kialakulásáról Baksa Sarolta, a KHVM volt főosztályvezetője számolt be a konferencia résztvevőinek. Rögtön utána Sárosi György, a hazai veszélyesáru-szakma méltán meghatározó képviselője tartott egy rövid történeti áttekintést a XVIII. századtól napjainkig nyúló szakma pályaívéről.

A jó hangulatú és kötetlen beszélgetésekben nem szűkölködő ebédet követően még számos remek előadást hallhattunk a délután folyamán mind a MOL, mind a HVESZ szakértőitől.

A rendezvény első napját egy jubileumi gálavacsora zárta, ahol első alkalommal adták át a Sárosi György által kezdeményezett és a HVESZ alapította Perger Sándor Emlékplakettet, amit az a három szakember vehetett át, akik az elmúlt évtizedekben meghatározó szerepet játszottak a szabályozás kialakításában, megvalósításában. A díjakat Mosóczi László helyettes államtitkár és Sárosi György adta át az érintetteknek.

Baksa Sarolta és Farkas Gábor, a Perger Sándor Emlékplakett idei díjazottjai. (Hupfer Rezső, az elismerés harmadik birtokosa nem tudott jelen lenni.)

A látványos elemeket sem nélkülöző, oldott hangulatú vacsorát követően a vendégek a szálloda teraszáról egy impozáns tűzijáték megtekintése után folytathatták a beszélgetéseket.

A konferencia második napja is bővelkedett érdekes előadásokban, többek között a Hungrail, a Plimsoll és a BME képviselője beszélt a területeket érintő aktuális kérdésekről, szakmai kihívásokról. A konferenciát egy kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyet lapunk főszerkesztője, Andó Gergely moderált.

A rendezvényen résztvevők egyöntetűen megállapították a két nap zárásaként, hogy ilyen, speciális területtel foglalkozó konferenciára szükség lesz a közeljövőben is, hogy a hallgatóság naprakész lehessen mind a veszélyesáru-szabályozás, mind az új szabályok adta lehetőségek, kötelezettségek megismerésében és mindennapi alkalmazásában.

Bándy Zsolt

A cikk a NavigátorVilág 2017. szeptemberi számában jelent meg.