NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

A RID-ADR 2019 előírásai

A RID-ADR 2019 előírásai

Több, mint 130 szakember vett részt május 30-án a Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda szervezésében a 2019. január 1-jétől életbe lépő, a veszélyes áruk nemzetközi szállítására vonatkozó közúti és vasúti előírások bemutatóján Budapesten. Az új RID-ADR 2019 követelményeit Sárosi György veszélyesáru-szakértő ismertette mintegy négy órában. A nagysikerű fórum néhány fontos részletét foglaljuk össze az alábbiakban.

 

Új UN-számok

Eddig az 1.1.3.1.b mentességi előírásai, illetve a kollektíven alkalmazott UN 3363 Veszélyes áru készülékben vagy Veszélyes áru berendezésben biztosította az ADR és RID alkalmazásának mentességét a veszélyes anyagokat tartalmazó eszközökre. A 12 új UN-szám és az 1.1.3.1.b mentesség törlése 2019- től jelentős változást hoz. Lényegében veszélyes áruvá válnak a veszélyes árut tartalmazó készülékek, gépek, berendezések, eszközök. Hogy milyen ADR-RID előírást kell alkalmazni a szállításukra, az tulajdonképpen a veszélyesanyagtartalom mennyiségétől függ.

További új veszélyes áruk

A mérgező anyagok közé, a 6.1 osztályba kerül az UN 3535 Mérgező, szilárd, gyúlékony, szervetlen anyag m.n.n. tétel, ami lehetőséget biztosít arra, hogy nem csak a „szerves” gyűjtőmegnevezés alá lehessen sorolni különböző mérgező anyagokat. Az UN 3536 Lítiumakkumulátorok áruszállító egységbe beszerelve a 9. osztályba fog tartozni. Ezeket a CTU-kat elsősorban a naperőműveknél használják. A kimeneti ingadozások csökkentésére a tárolóelem-rendszerek telepítésével (UN 3536) biztosítják a megfelelő működést, amikor az energiatermelés során az erőművet az elektromos hálózatokhoz csatlakoztatják.

A veszélyes áruk osztályozása

Az energetikai anyagok (olyan anyagok, amelyek reaktív és szerves részekkel is rendelkeznek ugyanabban a molekulában, mint például a peroxidok, az ozonidok, az olefi nek) mintáit 2019-től a 4.1 osztály önreaktív anyagok UN-számaihoz lehet rendelni. A minták belső csomagolásaként 2019-től mikrotiter vagy multititer lemezek használhatók. A maró anyagok osztályozása is megváltozott, ezért az ADR és RID 8 osztálya szinte teljesen megújul. A változás előkészítése közel tíz évig tartott, és az eredmény kompromisszumos megoldást hoz. Igazából a keverékek, oldatok osztályozása változik, a már besorolt maró anyagoké nem, még akkor sem, ha a GHS (illetve CLP) osztályozás miatt át kellene sorolni azokat. Itt fontos szempont volt, hogy a csomagolási csoport szerinti változtatásnak az ADR és RID alkalmazásában sok kedvezőtlen következménye lenne, ami a szállításokat hátrányosan érintené. Változik az ammónium-nitrát (AN) tartalmú műtrágyák szabályozása is. Eddig ez az előírás szigorúbb volt az ADRRID alkalmazásában, mint az UN-ajánlás, mert vagy kizáródott a műtrágya a szállításból, vagy csak az 1. osztály feltételei szerint volt szállítható, illetve ami nem volt érintett (például UN 2071), az nem tartozott az ADR-RID hatálya alá. Itt az 1. osztály feltételei mellett az 5.1, illetve a 9. osztály szerint lesznek szállíthatók bizonyos AN-tartalmú műtrágyák. A Vizsgálatok és kritériumok kézikönyv új, 39. fejezete szerint kell a fentieknek megfelelő besorolást elvégezni.

Lítiumakkumulátorok

Az ADR-RID 2019-ben szabályozzák a „hibridakkumulátorok” szállítási feltételeit. Ezek az akkumulátorok primer fémlítium cellákat és tölthető lítiumion cellákat egyaránt tartalmaznak. Az akkumulátorokat nem külső töltésre tervezték. A szállítási feltételekre egy új, 387-es különleges előírást kell majd alkalmazni. A fémlítiumtartalom (gramm), illetve a kapacitás (Wh) határértékeire új limitekkel találkozhatunk. A lítiumakkumulátorok, illetve -cellák szállításához a jövőben a cellák vagy akkumulátorok gyártóinak és későbbi forgalmazóinak a Vizsgálatok és kritériumok kézikönyv, III. rész, 38.3 szakasz 38.3.5 bekezdésben meghatározott vizsgálati összefoglalót (Test Summary Report) hozzáférhetővé kell tenniük. Az elektromobilitás területén bekövetkezett gyors fejlődés és a sérült akkumulátorok (balesetet szenvedett járművek) szál lításának növekvő igénye miatt az illetékes hatóságok által korábban létrehozott szállítási feltételek alapján szabványosított csomagolási utasításokat dolgoztak ki az eddig alkalmazott egyedi engedélyek minimalizálása érdekében. Az új csomagolások a P911 vagy az LP906 csomagolási utasításokban lesznek majd megtalálhatók. A 376 különleges előírás meghatározza a sérült és hibás akkumulátorok esetén azt, hogy mikor kell egy lítiumakkumulátort súlyosan sérültnek tekinteni. A súlyosan sérült akkumulátorok jelenleg csak hatósági engedéllyel szállíthatók az ADR-RID szerint, 2019-től azonban nem kell engedély, ha a P911 vagy a LP906 szerint csomagolják azokat.

Nagybárcák minőségi követelményei

Az ADR-RID 2019 nagybárcákra vonatkozó előírásait az UIC javasolta. Az időjárásállósági követelmények jelenleg csak a veszélyességi bárcákra és a narancssárga táblákra vonatkoznak, de a nagybárcákra és a Magas hőmérsékletű anyag jelre nem. Az új, 2019-es szabályozás a követelményeket kiterjeszti ezekre is.

Hőmérsékletszabályozás

2019-től egy teljesen új, 7.1.7 szakaszban foglalják össze az általános és a hőmérsékletszabályozás különleges előírásait. Ezzel együtt az ADR-RID 2019 2., 3., 5., 8. és 9. részeiben is módosítani kell a hőmérsékletszabályozásra vonatkozó hivatkozásokat. Az új 7.1.7 szakasz szabályozza majd a 4.1 osztály önreaktív anyagainak, az 5.2 osztály szerves peroxidjai és a hőmérsékletszabályozással stabilizált minden más anyag szállítására vonatkozó különleges előírásokat.

Tartányjárművek és vasúti tartálykocsik

Az alumíniumból, illetve alumíniumötvözetből gyártott tartányok a jövőben csak akkor használhatók, ha az anyag pH-értéke legalább 5,0 és legfeljebb 8,0. Ez jelentős korlátozással jár majd, mert nem lesz szállítható a jövőben például a krómsavoldat, a hangyasav, a sósav, a hipokloritoldat, a foszforsavoldat, a kálium-hidroxid (kálilúg), a nátrium-hidroxid (nátronlúg), a kénsav, a cink-klorid, a salétromsav. Itt azonban van egy fontos átmeneti előírás, ami egészen 2026-ig tart. Változik a tartányok hegesztésére és a hegesztés megfelelőségének ellenőrzésére vonatkozó szabályozás is. Kiemelt jelentőségű, hogy 2019-től már nemcsak a gyártóra, hanem a karbantartást végzőre és a javítóműhelyre is kiterjed majd az alkalmasság ellenőrzése. Azaz az illetékes hatóságnak vagy az általa elismert szervezetnek kell ellenőriznie és tanúsítania a javítóműhely, illetve a karbantartó hegesztési munka elvégzésére vonatkozó alkalmasságát. Új elem, hogy a jövőben a tartányok gyártása során a tartányfenekek csatlakozásainak egészén kell majd ellenőrizni a hegesztések megfelelőségét. A tartányok armatúráinál 2019-től változnak a lángzárakra, a hasadó tárcsákra, a szintjelzőkre és a biztonsági szelepekre vonatkozó követelmények. Annak érdekében, hogy a jelenlegi tartányok tovább használhatók legyenek, több fontos átmeneti rendelkezés kerül be az ADR-RID 2019 1.6 fejezetébe, függetlenül attól, hogy már nem fognak megfelelni a 2019-es előírásoknak. A „G” tartánykóddal (például LGBN) rendelkező tartányok konstrukciójára vonatkozó ADR-RID előírások helyes alkalmazása céljából kiadnak egy útmutatót az EN 13094:2015 szabvány alkalmazásához, amely az ENSZ-EGB és az OTIF honlapján lesz elérhető. A benne szereplő elérések alkalmazása biztosítja majd a szabvány ADR-RID előírásoknak való teljes mértékű megfelelését a legfeljebb 0,5 bar üzemi nyomású fémtartányok tervezésénél. Az 1978. október 1. előtt gyártott, gázszállító vasúti tartálykocsik tartányait, amelyek már nem felelnek meg a tartányfalvastagságra vonatkozó előírásoknak, de a szerelvényeik vonatkozásában megfelelnek a RID 6.8 fejezetének, a gyártási időpontjuk szerint fokozatosan ki kell vonni a forgalomból. Ez több ezer gázszállító tartányt érint az elkövetkező években. Jelentősnek mondható a leállítás vonatkozásában a 2019. december 31-ei és a 2021.december 31-ei dátum.