NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

Cél a szakképzett munkaerő biztosítása

Cél a szakképzett munkaerő biztosítása

A Rail Cargo Hungaria Zrt. öt évre szóló, a vasútszakmai képzés közös támogatását, illetve a partnerség erősítését célul tűző megállapodást kötött a Győri Szakképzési Centrummal és annak tagintézményével.

A Rail Cargo Hungaria aktívan részt vállal az ágazat munkaerő-piaci helyzetének javításában. Nyugat-Magyarországon rendkívül kiélezett a helyzet a foglalkoztatottság tekintetében, ezért ez a térség is kiemelt jelentőségű a vállalat számára. Jelen megállapodás újabb mérföldkő, amelynek keretében a vasúttársaság további lépéseket tesz a kulcsmunkakörök utánpótlása érdekében.A megállapodás részeként a Rail Cargo Hungaria lehetőséget biztosít többek között arra, hogy a tanulók tudásukat a gyakorlatban is kamatoztathassák, valamint közreműködik az intézmény szakmai anyagainak összeállításában.

A dokumentumot a vállalat részéről Kotiers Román CFO, az Igazgatóság tagja és dr. Vincze Teodóra humánerőforrás-igazgató, a Centrum részéről Gede Eszter főigazgató, valamint Németh Zsolt tagintézmény-vezető látták el kézjegyükkel.

Kotiers Román kiemelte, a vállalat egyik stratégiai célja, hogy az intézményekkel kialakított partnerség eredményeként az egész országra kiterjedő működési területeiket lefedjék. Ezt támasztja alá az is, hogy a vasúttársaság erős és stabil kapcsolatot ápol több közép- és felsőoktatási intézménnyel. A vasútszakma fiatal generációjának oktatásáról és támogatásáról a Rail Cargo Hungaria modern munkaeszközökkel, hazánk legnagyobb és legkorszerűbb eszközparkjával, versenyképes jövedelemmel és stabil nemzetközi háttérrel gondoskodik.

A munkaerő-piaci igények figyelembevételével a Győri Műszaki Szakképzési Centrum – Bercsényi tagintézményre vonatkozó – képzési kínálatában szerepel többek között az OKJ-s emelt szintű szakképzettséget adó vasútforgalmi szolgálattevő, a logisztikai-szállítmányozási ügyintéző, a közúti közlekedésüzemvitel-ellátó, valamint a légiüzemvitel-ellátó képzés.