Ősszel indulhat a Budapest–Belgrád-vasútvonal építése

Harmadik éve várat magára a nagy kínai beruházás, de most azt ígérik, alaposan belehúznak, és valamikor 2020 után utazhatunk is.

Már novemberben indulhat a kínaiak által finanszírozott Budapest–Belgrád-vasútvonal újjáépítése – szúrta ki a Hvg.hu a pekingi China Daily cikkét. Illetve akkor csak az első szakasz építése kezdődik meg, és ez várhatóan két, két és fél évig tart majd, de még az idén aláírják a második szakaszról szóló megállapodást – jelentette be Kína belgrádi nagykövete. A teljes program 2,89 milliárd dollárba kerül, amit a kínai export-import bank finanszíroz.

Illusztráció

A Budapest–Belgrád-vasútvonal újjáépítéséről még 2014 végén írt alá megállapodást a szerb, a kínai és a magyar miniszterelnök. A projektet azonban az Európai Bizottság aggályai lassítják, hiszen a projekt szerintük nem felel meg a hatályos uniós közbeszerzési előírásoknak, illetve Brüsszel korrupciót sejt a vasúti beruházás mögött – hiszen a projekt kivitelezését a kormányközi egyezményben közvetlenül ítélték oda a fővállalkozónak, a MÁV Zrt. és kínai parnerei, a China Railway International Corporation Ltd. és a China Railway International Group által létrehozott vegyesvállalatnak.

A kínaiak célja a vasútépítéssel, hogy meggyorsítsák a kínai áruk eljutását a görögországi Pireusz kikötőjéből az EU központi térségeibe. Pireusz kikötőjét a kínaiak akkor szerezték meg, amikor Görögország különösen mélyre süllyedt az adósságválságban. Kína akkori miniszterelnökét állva tapsolta meg az athéni parlament, hiszen olyan időkben ígért pénzügyi támogatást, amikor Görögország nyakig ült a pácban. A kínaiak azóta európai hídfőállássá építették ki Pireusz kikötőjét.

hvg.hu