NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Szorosabb együttműködés a civil és katonai légi navigációs szolgáltatásban

Szorosabb együttműködés a civil és katonai légi navigációs szolgáltatásban

Minden korábbinál szorosabbá válik az együttműködés a Honvédelmi Minisztérium és a HungaroControl Zrt. között. Az erről szóló megállapodást Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója írta alá 2019. február 12-én.

Elsősorban a légiforgalmi tájékoztatás, a repülésbiztonság és a légtérellenőrzés, a kutatás-fejlesztés, valamint a szakmai képzések terén erősíti együttműködését a polgári és katonai légi navigáció. A megállapodás értelmében harmonizálják és – ahol erre lehetőség van – integrálják a két intézmény légiforgalmi irányítása által használt infrastruktúra üzemeltetését, illetve a jövőben még hatékonyabban jelenik meg a magyarországi szakma a nemzetközi színtéren. Jelentős előrelépést hozhat a humánerőforrás-kérdések és -feladatok hatékonyabb összehangolása is a két terület között.

A Honvédelmi Minisztérium és a HungaroControl partnersége a légtérellenőrzés és légi navigációs szolgáltatás terén több évtizedes múltra tekint vissza.Benkő Tibor honvédelmi miniszter az aláírási ünnepségen elmondta: „A Magyar Honvédség kiemelten kezeli a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósítását. A HungaroControllal a mai napon kötött megállapodás nagymértékben segíti a honvédelmi képességek megerősítését. A honvédelmi tárca és a HungaroControl megerősített partnerségével még jobban garantálható a magyar légtérben megforduló minden utas biztonsága.”

„A Honvédelmi Minisztérium és a HungaroControl eddigi partnerségének sikere számos ténnyel igazolható. Az elmúlt időszakban a három katonai repülőtér teljes légiforgalmi szakállománya megfordult a társaság valamely képzésén: csak az elmúlt egy évben 34 katona vett részt 3D toronyszimulátoros, illetve repülésbiztonsági szakemberképzésen vagy áramlásszervezői oktatáson. A mostani együttműködési megállapodással tovább írjuk közös történelmünket, amelyet már több mint 25 éve a szoros, szakmai bizalmon alapuló, célorientált kooperáció jellemez” – emelte ki Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.