Versenyhelyzet-elemzés: Budapest–München

Versenyhelyzet-elemzés: Budapest–München

Ez a cikk a KözlekedésVilág III. negyedéves számában jelent meg.

A bajor főváros nemcsak a hamarosan kezdődő Oktoberfest idején, és nemcsak sörei miatt fontos kapcsolódási pont hazánk számára. Sorozatunk következő részében München közösségi közlekedési elérését tekintjük át, elsősorban Budapest felől nézve. A bajor–magyar gazdasági kapcsolatok a rendszerváltás óta mindig kiemelt fontossággal bírtak, ma is igen erősek, így az üzleti utazókra szintén kitekintünk az összeállításban.

Autóval, Autóbusszal

A két nagyváros között folyamatos autópálya-kapcsolat található, amely jelentősen gyorsítja az egyéni közlekedést. A közlekedési szabályok betartása mellett, pihenés nélkül, körülbelül hét óra alatt lehet gépkocsival abszolválni a 650km-es távolságot. Kedvelt az egyéni közlekedési eljutás, de figyelni kell az osztrák szakaszok zajvédelem miatt elrendelt sebességkorlátozásira, és érdemes a forgalmas reggeli és délutáni időpontokat elkerülni a nagyvárosok vonzáskörzetében. A főbb telekocsis oldalak minden nap 15–30 indulást kínálnak a két város között, átlagosan 8–14 ezer forint közötti áron.

Régóta a két város közötti autóbuszos piac szereplője a Molnárbusz, akik mindennap 19 óra körül indulnak Budapestről, több helyszínről, jellemzően a pályaudvarok parkolójából, ezüst–fehér Setra, illetve Mercedes járművekkel, és reggel öt óra tájban érkeznek Münchenbe. Az árazás egységes: 9900 forint/irány.

A Flixbus hetente öt nap kétszer, kedden és csütörtökön csak éjszaka kínál közvetlen Budapest–München járatot. Körülbelül egy hónapra előre foglalva,9500 forintos alapáron, kilenc óra alatt teszik meg a távolságot a korszerű autóbuszok. További közel 10 indulás esetében lehetőség van bécsi átszállással is eljutni, ami általában másfél órás többletidőt és kicsivel magasabb árakat is eredményez Bajorország felé. A Regiojet prágai átszállással kínál napi egy buszos eljutást, de árfekvése a szeptemberi időszakban egyszer sem volt versenyképes a közvetlen eljutásokhoz képest.

Versenyképes vasút

Érdemes áttekinteni a vasúti eljutási lehetőséget, hiszen a hétórás menetidő a gépkocsival is versenyképes, mindeközben a vonaton kényelmesen lehet pihenni vagy dolgozni az út folyamán. A vonatok legnagyobb sebessége a magyarországi szakaszon 160km/h lehet, de Bécs és Linz között akár 230 km/h-val is száguldanak. A napi négy közvetlen ÖBB railjet szerelvény – amelyet a MÁV-START, az osztrák és német államvasút közösen üzemeltet ezen a viszonylaton – a mai kor elvárásainak minden tekintetben megfelel. A vonaton 1. osztályt és elszeparált Business osztályt is találunk, amely az üzleti utasok számára lehet vonzó alternatíva, még a repülés mellett is. A vonat elejében található rész a fülkék illúzióját keltő beosztással és fotelszerű ülésekkel várja az utazókat, ha az 1. osztályú jegy mellé további 15 eurós felárat kifizetnek. Az 1. osztályú menetjeggyel rendelkezők igénybe vehetik a Keleti pályaudvaron található üzleti várótermet (Lounge) is. A kedvezményes globáldíjas jegyeket (München Spezial) a Railjet vonatokra 2. osztályra 9500 forinttól, 1. osztályra 14 600 forinttól lehet megvásárolni.

Az ÖBB mindig nagy hangsúlyt fektetett a fedélzeti ellátás minőségére, így az étkezőkocsiban eddig is lehetett friss meleg ételeket fogyasztani, de2018-tól – az új szolgáltató megjelenésével – már a másodosztályú üléseknél is szívesen szervírozzák az ételeket, italokat.A vonaton kézikocsival mozgó bárszolgáltatást is kínálnak az utasok számára. Minden ülőhelynél elérhető a 230V-os csatlakozó, az ingyenes wifi, és az ülések többségéről látható monitorokon adnak tájékoztatást az utazási információkról.

Éjszakai közlekedési lehetőséget is biztosít a vasút, a naponta közlekedő Kálmán Imre EuroNight vonattal. A vonat menetrendje Budapestről optimális (indulás 20.40, érkezés 6.10), de sajnos Münchenből már nem ennyire kedvező. A vonat igen későn, 23.55-kor indul, és a beszállásra rendszeresen csak fél órával korábban van lehetőség. A müncheni pályaudvar éttermei és szolgáltatásai pedig rendre bezárnak 22 óra körül, így – főleg télen – egy kellemetlen várakozás veheti kezdetét, amin csak ronthat a vasútállomás környéki lumpen alakok megjelenése. Régóta kérik az utasok, hogy a vonatot korábban közlekedtesse a DB, vagy legalább a beszállás biztosított legyen 22 órától. A jegyek a fekvőhelyes kocsiban 12600 forinttól, a hálókocsiban 19 200 forinttól érhetők el.

Színvonalas repülés

Budapestről napi öt járattal repül a Lufthansa Münchenbe. A tavaly ötcsillagos minősítésű légitársaságnak választott cég kora reggel és este is közlekedik, így az üzleti utasok akár egynapos tárgyalásra is könnyen ki tudnak jutni Bajorország fővárosába. Az útvonalon jellemzően Airbus A319/320-as gépek közlekednek, néha a cégcsoporthoz tartozó Air Dolomiti Embraer 170-es repülői is besegítenek. A fedélzeti kiszolgálás –öt csillag ide vagy oda –ma már az európai sztenderd szerint mindössze egy egyszerű szendvics vagy péksütemény és tea vagy üdítő a turista osztályon. A budapesti járatokon elérhető az üzleti osztály, amely jobb kiszolgálást és meleg étel felszolgálását jelenti, de sok esetben az utasülés nem tér el az átlagtól. A legkedvezőbb repülőjegyek szeptemberre 26 ezer forinttól voltak elérhetők. Az utasok Budapesten jogosultság esetén a Celebi üzleti váróját vagy a MasterCard Lounge-ot használhatják.

A Münchenbe érkezők élvezhetik a Skytrax által tavaly a világ legjobb termináljának választott müncheni 2-es terminált. A 26 éve megnyílt, de folyamatosan korszerűsített repülőtér immár 30 millió embert szolgál ki. A kialakítás gyors átszállási lehetőségeket, kényelmes várókat, ingyenes internetet, gyerekszigeteket, illetve nívós üzlet- és étterem kínálatot biztosít. Ezen a reptéren debütáltak anno a terminálon kihelyezett ingyenes kávé- és tea automaták, amelyek mára több reptéren sztenderdnek számítanak.A város felé korszerű gyorsvasút teremt minőségi kapcsolatot. A Budapestről érkező utasok jelentős része átszáll, elsősorban a Lufthansa és partner légitársaságai hálózatára. Az idei nyári menetrend kezdetétől a Lufthansa öt A380-asát Münchenbe helyezte át, és a „Superjumbo” óriásgépek Los Angelesbe, Pekingbe és Hongkongba kezdtek el járni, jelentős többletkapacitást biztosítva.

Második éve közlekedik a Lufthansa járata München és Debrecen között, amely a 2018-as nyári menetrendben a korábbi heti három helyett immár hetente ötször, hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap is repül a két város között. Ezen az útvonalon 98 férőhelyes Bombardier CRJ 900-as típusú gép közlekedik üzleti és turista osztályos kialakításban. Az első évhez képest több mint kétszeresére nőtt a München–Debrecen útvonalon az utasok száma, különösen a tavaszi idényben bővült a forgalom, amely Németország felől jellemzően turisztikai, egészségturisztikai célú. A Debrecenből induló utasok közül 60 százalék körül van a tovább utazók aránya, akik a Lufthansa kiterjedt hálózatán számos európai vagy tengerentúli nagyvárost érhetnek el. A retúrjegyek Debrecenből már 29 ezer forinttól foglalhatók.

Harminc év után megújult arculattal találkozhatnak a Lufthansával repülő utasok, amelynek legfontosabb eleme egy sötétebb kék szín és a sárga szín visszaszorulása a repülőgépekről. Eltűnt a jellegzetes „tükörtojás” elem, a sárga köralakba foglalt logó. A függőleges vezérsíkon frissítették és légiesebbé tették a logót, a nevezetes daru figurát, amely 100 éve megjelenik minden „repülő-hanza” gépen.A sokak által elsőre túl sötétnek és komornak talált végeredménnyel a légitársaság prémium jellegét szeretné hangsúlyozni.