Hivatalosan is befejeződött a Hódmezővásárhely elkerülő projekt

Hivatalosan is befejeződött a Hódmezővásárhely elkerülő projekt

Másfél év alatt, határidőre elkészült a 47. sz. főút Hódmezővásárhely elkerülő szakasza, a kivitelezés nettó összege 27,9 milliárd forint.

2018. március 22-én indulhatott el a forgalom a 47. sz. főút Hódmezővásárhely elkerülő szakaszán. Az ideiglenes forgalomba helyezés után a kivitelező még kisebb, a közlekedőket már nem érintő munkákat végzett el a projekten. Többek között befejezték a közel 1,7 km-es kerékpárútszakaszok korrekcióját, elkészültek a kapcsolódó földutak összesen 6,6 km hosszban.

A 12,7 km-es Hódmezővásárhely északi elkerülő új nyomvonalon, 2×1 sávos kialakítással valósult meg. A szakaszon öt szintbeni – ebből két körforgalmi – csomópont és három kereszteződés, egy külön szintű csomópont, egy vasút feletti felüljáró és egy kerékpáros aluljáró épült. A beruházás érdekessége a vasutat és a közutat külön szintben keresztező körhíd az elkerülő Szeged felőli végcsomópontjánál.