AkkuLog

Rekordév után emelt osztalékfizetésről és új igazgatósági tagokról döntött a Waberer’s közgyűlése

Rekordévet zárt a Waberer’s International 2023-ban is, így az előző évit meghaladó mértékű, részvényenként 120 forintos osztalék fizetéséről döntött a társaság éves rendes közgyűlése. A részvényesek emellett elfogadták a vállalat beszámolóját, valamint két új igazgatósági és egy új felügyelőbizottsági tagot is választottak. A Waberer’s a közgyűléssel egy időben publikálta első Fenntarthatósági jelentését is.

Elfogadták a részvényesek a Waberer’s International Nyrt. éves rendes közgyűlésén a társaság 2023-as évről szóló beszámolóját, amely szerint a következetesen végrehajtott stratégiának köszönhetően a vállalat árbevétele 4,6 százalékkal 710,9 millió euróra emelkedett, miközben nettó eredménye 53,6 százalékkal 29,7 millió euróra ugrott. A Waberer’s EBIT (üzemi) eredménye 17 százalékkal 42,8 millió euróra, míg EBITDA eredménye 14,8 százalékkal 95,6 millió euróra bővült, ezzel mindkét mutató esetében rekordszintet ért el a Csoport. A kimagasló eredményt a kihívásokkal teli környezet ellenére érte el a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat, miután a legfőbb piacainak számító nyugat-európai és magyarországi régió ipari termelési, illetve fogyasztási adatai az egész tavalyi évben stagnáltak, vagy enyhén csökkentek. A Waberer’s ebben a változékony környezetben azokra a szegmensekre és ügyfelekre koncentrált, amelyeket kevésbé érintett az általános negatív gazdasági környezet, amihez megfelelő alapot biztosított a vállalat diverzifikált ügyfél- és szolgáltatás-portfóliója. A 2023-as év nyeresége alapján a vállalat Igazgatósága a tavalyi 100 forint után idén részvényenként 120 forintos osztalékot javasolt, amit a részvényesek elfogadtak, így azt a Waberer’s 2024. július 3-i kezdő naptól fizet ki. A közgyűlésen a részvényesek több technikai pont mellett két új igazgatósági, valamint egy új felügyelőbizottsági, illetve auditbizottsági tag választásáról is döntöttek több korábbi tag újraválasztása mellett. Az Igazgatóság új tagjának választották dr. Bacsa Györgyöt és Tóth Szabolcsot, aki egyben a társaság gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese is 2020 óta. Emellett a Waberer’s felügyelőbizottsági, valamint auditbizottsági tagjának választották Rencz Botondot.

A társaság a közgyűléssel egy időben publikálta első, a Globális Jelentéstételi Kezdeményezés szabványán alapuló Fenntarthatósági jelentését is. A jövőben minden üzleti évet követően, az aktuális szabályozásoknak megfelelően, az éves jelentéssel egy időben integrált fenntarthatósági jelentést tesz majd közzé. A hazai piacvezető komplex logisztikai szolgáltató 2023 végén frissítette a 2027-ig szóló üzleti stratégiáját, amelynek az egyik alappillére a fenntarthatóság. A Waberer’s a 2023-as évről szóló Fenntarthatósági jelentésében áttekintette működését, és felmérte a vállalat szempontjából legjelentősebb környezeti, társadalmi, valamint vállalatirányítási témákat.

 

Új igazgatósági tagok

Bacsa György

Tőkepiaci és tranzakciós szakember jogász és közgazdász végzettséggel, a MOL Csoportban a Stratégiai Tevékenységekért és Üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgató. 2003 óta dolgozik a cégcsoportban különböző szakértői majd vezetői pozíciókban, 2021-től tagja a MOL Nyrt. Igazgatóságának és Ügyvezető Testületének, 2022-től pedig a MOL Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját is ellátja. 2013 óta a Budapesti Értéktőzsde Igazgatóságának tagja, emellett több neves alap- és vagyonkezelő társaság és egyesület vezető testületének tagja, például a Lead Ventures Alapkezelőnek is. Az Alteo Nyrt. Igazgatóságának tagja 2023 óta. A New Yorki-i ügyvédi kamara, valamint az MKIK választottbírósági jegyzékének is tagja. Emellett a MOL-Új Európa Alapítvány, a MOL-KMRP Alapítvány, a Polgári Művelődésért Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítvány, valamint a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány Kuratóriumának tagja. 2021-ben Magyar Gazdaságért Érdemrenddel díjazták.

Tóth Szabolcs

2014 óta a Waberer’s-nél dolgozik, és különféle vezetői pozíciókat töltött be stratégiai, kontrolling és pénzügy területen. Jelenleg a társaság gazdasági- és stratégiai vezérigazgató-helyettese, hozzá tartozik a Waberer’s Csoport gazdasági tevékenységének irányítása, a kiemelt stratégiai projektek vezetése, a fenntartható logisztikai szolgáltatások kifejlesztését és működtetését célzó Green Division irányítása, valamint a kapcsolódó vasúti és kombinált fuvarozási tevékenység. Tóth Szabolcs irányítása alatt valósult meg a Waberer’s tőzsdei bevezetése. Korábban a vasúti iparág számos társaságában volt a kontrolling területért felelős vezető.

 

Új felügyelőbizottsági és auditbizottsági tag

Rencz Botond

Regisztrált adótanácsadói és adószakértői képesítéssel rendelkezik, 2015 és 2023 között ellátta az EY Magyarország vezérigazgatói teendőit. Rencz Botond 2021 és 2023 között Magyarország mellett a cseh, szlovák, szlovén, horvát, bosznia-hercegovinai, szerb és montenegrói irodák vezető partnere volt. Az Amerikai Kereskedelmi Kamaránál (AmCham) a kétezres évek közepétől az Adó- és vám albizottságának társelnökeként a hazai versenyképes adózási rendszer kidolgozásában jelentős szerepet vállalt.