KözútVilág konferencia

Ki felelős a teherautó rakományrögzítéséért?

Ki felelős a teherautó rakományrögzítéséért?

A Német Biztosítók Szervezete (GDV) szerint Németország útjain a teherautók 70 százalékánál nem megfelelő vagy elégséges a rögzítés. Pedig a szállítmány rögzítése a közlekedési szabályok és a kereskedelmi törvénykönyv alapján is kötelező. Ki felel érte: a speditőr, a sofőr vagy a rakodó? És mire kell ügyelni a rakományrögzítés során? Alfred Lampen szakértő, tréner és szerző értékes tippeket ad a logisztikai rakományrögzítésre.

– A GDV szerint a teherautó-forgalomban minden 5. baleset elvesztett rakomány miatt következik be, ami évente mintegy 1600 súlyos balesetet jelent a német utakon, és óriási költséget okoz. Mit lehet tenni az elégtelen rakományrögzítés ellen?

– Elsősorban az a cél, hogy az áru a járművön maradjon, senki se sérüljön meg és a rögzítés megóvja az áru épségét. A rakodónak döntő jelentősége van a folyamatban. Tegyük fel: a sofőr az adott rakományhoz nem megfelelő vagy meghibásodott járművel érkezik a felrakodás helyére, vagy nincsenek nála rögzítőhevederek. Az árut ennek ellenére felrakodják, és sérülten érkezik meg a vevőhöz, aki panaszt tesz, ami rossz az üzletnek, és semmiképpen sem állhat a rakodó érdekében. Katasztrofális a helyzet akkor, ha emberéletek kerülnek veszélybe. Kritikus esetekben olyan rakodási utasításra lenne szükség, amelyben szerepel például csúszásgátló padló és hevederek használata. Ezt előzetesen a speditőrnek vagy a megbízottnak kellene biztosítania, ellenkező esetben nem kapja meg a fuvarfeladatot.

– Léteznek ilyen utasítások?

– Sok rakodó és ipari vagy kereskedelmi ügyfél még nem ismerte fel teljesen a felelősségét, mivel nem rendelkeznek a szükséges információkkal. Mások szinte tökéletesen üzemelnek: a vegyipar nagyon szigorú ezen a téren. Vannak kötelező előírások, amelyeket tételesen be kell tartani, mielőtt a teherautó elindulna.

 – Milyen problémákat okozhat a nem megfelelő csomagolás?

– A szállítási károk csomagolási hibákra is visszavezethetők, például amikor a raklapokra rögzített áru nem tölti ki a raklapot, vagy a fóliába csomagolt dobozoknak túl laza a rögzítése. Vagy amikor csak a raklapok vannak szorosan rakodva, a rajtuk lévő áru nem, és teljes fékezésnél a rakomány összetorlódik. Műanyagkannáknál ez olyan mértékű torzulást okozhat, hogy a kupak a megnövekedett nyomás miatt lerepül, és a folyadék – akár veszélyes áru minőségben – kifolyik.

– Hol lehet tájékozódni a megfelelő rakományrögzítésről?

– A szállítmányozási és logisztikai szervezeteknél lehet tájékozódni. A sofőröknek meg kell érteniük, hogy elsősorban ők maguk vannak veszélyben, mivel a rakomány közvetlenül mögöttük van. Teljes fékezésnél a rakomány előre repül, ilyenkor a sofőr az első, aki kap belőle. A következő lépésben azonban másokat is veszélybe sodor, ha a rögzítetlen rakomány az útra vagy más járművekre esik vagy repül. Amennyiben ezzel tisztában van, a sofőr is nagyobb hangsúlyt fektet a rakomány megfelelő rögzítésére. Ezeket az információkat a különböző képzések keretében mindenképpen közvetíteni kellene.