Már a német útdíj is fizethető UTA One-nal – interjú Réthy Kingával, az UTA Magyarország ügyvezető igazgatójával

A közúti fuvarozók immár a németországi útdíjat is fizethetik az UTA One-nal, így eggyel több fedélzeti egységtől szabadíthatják meg járműveik szélvédőjét. „Ez hatalmas mérföldkő a mi életünkben, amiből remélhetően minél több ügyfelünk profitál majd” – mondta lapunknak az átjárható útdíjmegoldások specialistája, az UTA Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Réthy Kinga szerint a társaság folyamatosan figyeli a piaci mozgásokat, és igyekszik mielőbb válaszokat adni az újabb és újabb kihívásokra. Ennek az előrelátó üzletpolitikának a jegyében hozták meg például azt a döntést, hogy Európa-szerte erősíteni kell a belföldi üzemanyagkút-hálózatokat. Nem is maradt el a siker…

– Milyen kihívásokkal néz szembe az európai üzemanyag- és szervizkártya-szolgáltatói piac?

– Ebben az évben az első számú kihívást, egyben a legnagyobb újdonságot az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatással (EETS) kompatibilis fedélzeti egység (on-board unit, OBU) bevezetése jelenti a szakmának. Az erre vonatkozó uniós irányelv azt írja elő a szolgáltatóknak, hogy a különböző országok útdíjfizető készülékeit egy integrált boxszal váltsák ki. Most a szolgáltatók legfőbb törekvése természetesen az, hogy minél előbb el tudják kezdeni ennek a készüléknek az értékesítését, ami végre véget vetne az útdíjfizetésre szolgáló berendezésekkel telepakolt haszongépjármű-szélvédők korszakának. Az UTA-nál egyébként már meg lehet rendelni az UTA One névre keresztelt készüléket, amelyet jelenleg Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Belgiumban a teljes gyorsforgalmi hálózaton, illetve az utóbbi országban egy alagútban (Liefkenshoektunnel), valamint Lengyelországban, az A4 autópálya Krakkó–Katowíce szakaszán lehet használni. Az UTA a múlt hónap végén megkapta a Federal Office for Goods Transport (német rövidítése BAG) engedélyét, ezzel a fuvarozók néhány héten belül immár a németországi útdíjat is fizethetik egyetlen OBU-val. Ez egy hatalmas mérföldkő a mi életünkben, amiből remélhetően minél több ügyfelünk profitál majd.

– Milyen feladatokat ró a szolgáltatóra Németország csatlakozása?

– Az egyeztetéseket, az adminisztrációs munkákat az anyacégünk végzi, számunkra itthon inkább az a kihívás, hogy az immár németországi fizetési lehetőséget is biztosító UTA One boxot még szélesebb partneri körben igyekezzünk elterjeszteni. Már most is számos interoperábilis készüléket használnak ügyfeleink, de most érett meg az idő arra, hogy lecseréljék ezeket a régebbi berendezéseket.

– Milyen tapasztalatokat szereztek az elmúlt időszakban az UTA One-nal kapcsolatban?

– Ez az innovatív termékünk teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeinket, a bevezetése óta eltelt néhány hónapban megszerették a fuvarozók, szállítmányozók. Nagyon sokat várunk attól, hogy nemsokára a német utakon is alkalmazható lesz, hiszen a hazai ügyfeleink közül számosan fuvaroznak Németországba vagy Németországon keresztül, így ők biztosan nagy hasznát veszik majd a termékünknek.

– Az Európai Unió jóval több tagállamból áll, mint ahol jelenleg az UTA One használható. Milyen földrajzi irányba tervezik bővíteni az elfogadóhelyek számát?

– Várhatóan még az idén be tudjuk kapcsolni a teljes skandináv térséget, tehát Svédországot, Norvégiát, Finnországot és Dániát, illetve Szlovéniát, de természetesen a közép-kelet-európai régió – benne Magyarország – is a hálózatbővítés lehetséges terepe. Tudni kell, hogy az elterjesztéséhez nem elegendő csak IT-oldalról alkalmassá tenni a készüléket, ehhez a fogadóország jóváhagyása is szükséges.

– Mely szolgáltatásokkal tudják megkülönböztetni magukat a konkurenciától?

– A mi készülékünk készen van, a fent felsorolt országokra, útdíjszakaszokra már megrendelhető a webes felületünkön. A jövőben tovább szeretnénk bővíteni az UTA One egység kínálta lehetőségeket, például több országra kiterjeszteni a parkoló- vagy a kompszolgáltatás fizetését, illetve minden olyan kényelmi, telematikai szolgáltatáson gondolkodunk, amelyek még inkább megkönnyíthetik az ügyfeleink munkáját. Az mindenképpen biztató a tankolókártya-szolgáltatók számára, és megadja a hosszú távra tervezés lehetőségét, hogy a közúti fuvarozás stabilan tartja a szállítási módok között elfoglalt vezető helyét a maga több mint 70 százalék feletti teljesítményével – üzemanyagkártyákra tehát még sokáig szükség lesz.

– Azért változik a közúti fuvarozás piaca is…

– Azt a változást mindenképpen érzékeljük – s ez a tendencia immár néhány éve tart –, hogy egyre több magyarországi fuvarozócég, nyilván a gépjárművezető-hiány miatt, rövidebb távú fuvarokat vállal, így kevesebb útdíjat is fizet. Természetesen figyeljük a piaci mozgásokat, ezekre is válaszként született döntés az UTA-nál, hogy Európa-szerte erősíteni kell a belföldi üzemanyagkút-hálózatokat. Ennek jegyében az idei I. negyedévben 74 Lukoil töltőállomással, továbbá több, jó földrajzi adottságú helyen (például határállomások közelében) található ún. fehér kúttal közel 700-ra bővítettük a kártya-elfogadóhelyeink számát. Két nemzetközi példát is hadd említsek: Franciaországban az UTA 1200 újabb Carrefour üzemanyagkutat integrált a hálózatába, míg Oroszországban a meglévők mellé plusz 2100 Lukoil kutat. Európai szinten összesen 62 ezer UTA-kártya elfogadóhelyünk van, egy év alatt 7 ezerrel nőtt a számuk, ezekből 50 ezer a töltőállomás, itt 6 ezres a bővülés 2018 márciusától napjainkig.

– 2016-ról 2017-re mintegy 20 százalékos árbevétel-növekedést ért el az UTA Magyarország, és tavaly is jelentős bővülésre számítottak. Tartani tudták ezt az ütemet?

– A 2018-as évet ismét kétszámjegyű növekedéssel zártuk, mind volumenben, mind árbevételben, amihez legnagyobb mértékben a belföldi üzemanyag-értékesítés járult hozzá. Ezért is fogalmaztuk meg erre az évre a kártya-elfogadóhelyeink számának további növelését, és ha az említett Lukoil-együttműködést nézzük, joggal tekinthetünk bizakodón 2019-re is. További tervünk, hogy ne csak a nehéz-tehergépjárműves flottáknak tudjunk útdíj- és/vagy üzemanyagkártyás megoldásokat kínálni, hanem a kisteherautókat, illetve személyautókat üzemeltető cégeknek is.

– Milyen előnyök származnak a TimoCommal való együttműködésből, illetve szándékoznak-e kiterjeszteni azt egyéb területekre is?

– Anyavállalatunk 2018 elején indította el az együttműködést a TimoCommal, de nagyon hamar kiterjesztettük egyéb országokra is, ahol UTA-leánycég van, így Magyarországon is elkezdődött a közös munka. A kényelmi szolgáltatások, jelenleg elsősorban az okos útvonaltervezés területére terjed ki az együttműködésünk. A TimoCom-felhasználók a weboldal térképes felületén előre megnézhetik, hogy az adott fuvarfeladat teljesítése közben hol találnak UTA elfogadóhelyet. A kooperáció továbbfejlesztése és az ügyfélkapcsolatok erősítése céljából ebben az évben a TimoCom hazai képviseletével és néhány más piaci szereplővel közös roadshow-kat szervezünk: az elsőre május 15-én, Miskolcon kerül sor, a következő állomás pedig szeptember 19-én, Székesfehérvárott lesz. Ezekre a találkozókra elsősorban az adott régióban telephellyel rendelkező ügyfeleinket és a leendő partnereinket várjuk, őket szeretnénk tájékoztatni az aktuális piaci változásokról, a jelen és a (közel)jövő kihívásairól, valamint egy kötetlen szakmai beszélgetéshez kívánunk fórumot teremteni számukra. Biztosan napirendre tűzzük majd a gépjárművezető-hiány kérdését, de szóba kerül a fuvarozócégek egyre nagyobb hányadát érintő generációváltás problematikája is. Azt látjuk ugyanis, hogy egyre több családi vállalkozás nem vagy nagyon nehezen tudja megoldani az utódlást, és amelyiknek ez nem sikerül, az vagy abbahagyja a tevékenységét, vagy beolvad egy nagyobb társaságba.