A küzdelmes év is lehet üzletileg sikeres – beszélgetés Katona Lászlóval, az MMV Magyarország Zrt. vezérigazgatójával

A küzdelmes év is lehet üzletileg sikeres – beszélgetés Katona Lászlóval, az MMV Magyarország Zrt. vezérigazgatójával

Volt ok aggódni a magyar vasútvállalatokért 2022-ben. Szerencsére a sokszereplős piacon a komoly társaságok több-kevesebb véráldozattal ugyan, de túlélni látszanak a legzivatarosabb időszakot. Az MMV vezérigazgatóját kértük meg elsőként a tavalyi év tanulságainak levonására, illetve még nehezebb feladatként az idei évre prognózis készítésére.

– Milyen üzleti éve volt tavaly az MMV-nek? Hogy alakult a forgalma ebben a kihívásos évben?

– 2022 nagyon küzdelmes év volt. Az év egyik legnagyobb kihívása a vontatási energia hullámzó és kiszámíthatatlan árazása volt. Az ügyfelek felháborodása mellett komoly gondot okozott a költségek és a díjak tervezhetetlensége. Ki kellett alakítani egy, még a korábbinál is szorosabb kapcsolatot és naprakészebb kommunikációt az ügyfelekkel. Számottevő feladat volt, de a kollégák meg tudtak felelni az elvárásnak. Sokat köszönhetünk az ügyfeleknek is, akik azért komoly elvárásokat is támasztottak velünk szemben. A külső nehézségek mellett át kellett vizsgálnunk az üzleteink megtérülését és az alkalmazott technológiánkat is. Átalakítottuk a portfóliónkat. Komoly, korábban presztízsként kezelt üzleteket elengedtünk, amelyek helyett új üzleteket kellett megszereznünk. Mindezek mellett 2022 számunkra egy üzletileg eredményes év lett. A korábbi veszteséges működésünket át tudtuk alakítani, és eredményes évet realizáltunk.

– Amikor mindenki visszaesésre számít, az MMV miért bővíti az eszközeinek számát?

– Bár számítunk bizonyos recesszióra, továbbra is erősödni szeretnénk a piacon. Új útvonalakat célzunk meg, amihez további eszközök kellenek. Látjuk az esélyt arra, hogy tovább tudjuk erősíteni a pozíciónkat, ehhez azonban megbízható és magasabb rendelkezésre állású eszközparkra van szükségünk. Az elmúlt évben küszködtünk az eszközeink rendelkezésre állásával, ami nem minden esetben érte el a kívánt szintet. Ezen a téren előre kell lépnünk 2023-ban. Dízel vontató eszközökre komoly igény merül fel napról napra a vasúti piacon. Társaságunk a záhonyi normál nyomtávú határátmenetben saját erőforrásból próbálja megoldani a vontatást. Emellett a röszkei és a biharkeresztesi határátmeneteken is elengedhetetlenül fontos a dízel vontatási képesség erősítése. Mindkét határátmenetben jelentős forgalmunk van, ennek biztosítására szükségünk van további erőforrásokra. A járműparkunk már most erősödött 2 villany- és 1 dízelmozdonnyal, és további járművek érkezéséről is tárgyalásokat folytatunk.

– Üzletet vagy képzett (képezhető) munkaerőt nehezebb most szerezni a piacon?

– Furcsa így összehasonlítani. Egyik sem egyszerű. Komoly munka egy új üzletet megszerezni. A mai helyzetben nem könnyű az állandóan változó költségek mellett díjat kalkulálni. Az ár mellett az ügyfelek speciális elvárásainak is meg kell felelni. Sajnos újból megjelentek olyan komolytalannak látszó társaságok a magyar piacon, akik az árakat letörve, észszerűtlenül alacsony díjakkal próbálnak üzletet szerezni. Úgy gondolom, hogy felelősségteljesen kell a díjat kialakítani, és olyan szolgáltatásokat kell az ügyfelek felé kínálni, amelyek számukra többletet is jelentenek. Nem egyszerű a képzett munkaerő kérdése sem. Ez nagyon aktuális kihívás mind a végrehajtó szolgálatok, mind az adminisztratív munkaerő terén. Nincs igazán szakirányú képzés. A vasúti társaságok többségében a maguk erejéből oldják meg a szakemberek képzését és utánképzését. Ez számottevő költséggel jár. Az előírások miatti folyamatos képzési kötelezettség komoly munkaerőmennyiséget köt le folyamatosan. A szigorú vizsgaelvárások miatt jelentős energiát kell abba belefektetnünk, hogy megfelelő munkavállalókat találjunk az adott feladatokra, és abba is, hogy a folyamatos képzéssel fenntartsuk a munkavállalók képzettségének színvonalát. Nem teszi könnyűvé mindezt, hogy továbbra is divat a jól képzett munkaerő elszipkázása más vasúttársaságoktól.

– Milyen trendek látszanak az új évben a piacon?

– Nehéz erről így év elején bármit is jósolni. Az biztosan látszik, hogy az ügyfelek egyre magasabb színvonalat várnak el. Már nemcsak az ár alapján döntenek, hanem a megbízhatóság és a szolgáltatási színvonal is meghatározó tényező a döntésben. Az ügyfeleknek igénye van naprakész információkra, aminek kielégítésére szoros kommunikációs csatornákat kell kialakítanunk velük. Gyakori igény az egyre hosszabb vagy egyre nehezebb vonatok közlekedtetése is. Naponta találkozunk olyan igényekkel, ahol minden korábban megszokott vonatparaméternél szeretnének nagyobb mennyiséget egy vonatban továbbítani. Ehhez megfelelő eszközpark és technológia szükséges.

– Az áramár esetleges csökkenése növelné a vasúti versenyképességet? Van még realitása az állami támogatásnak az áramár-növekedés kompenzálására, vagy erre már kár várni?

– Korábban is többször elmondtam több fórumon, hogy a vontatási energiaár nagysága csak az egyik probléma. Ugyanolyan nagy gond a tervezhetetlenség. Ha hónapról hónapra változik az energia ára, ráadásul előre nem tervezhető módon, az sajnos látványos zavarokat okozhat a piacon. A helyzet javítása érdekében a MÁV – úgy tűnik – próbál lépéseket tenni. Ebben az évben már nem havonta és utólag, hanem negyedévente és előre megadva változtatnak az energia árán, ami biztató jel. Továbbra sem tudom azonban, hogy 6–9 hónap múlva mennyibe fog kerülni az energia. Az ügyfelek számára pedig ez fontos lenne, mert nem 3 hónapos időszakokra terveznek, hanem próbálnak hosszabb távon kalkulálni. Az ár csökkenése természetesen segítene a versenyképességen, mert egy alacsonyabb ár mindenképpen kedvező hatást hoz. Nem szabad azonban ezt az egy tételt kiragadni, hiszen a vasúti árufuvarozást több olyan költség is terheli, ami más közlekedési módozatokban nincsen jelen ugyanilyen mértékben. Az elmúlt évben nagyon várta mindenki a többször beharangozott támogatást; sok cég a fennmaradásért küzdött akkor. Az első fél évben több cégnél súlyos likviditási gondokat okozott az energiaár emelkedése és ingadozása, amiben nagyon sokat segített volna egy ilyen támogatás. Vártuk a támogatást, de nem érkezett meg, pedig egy ilyen segítség előre tudná lendíteni a vasúti árufuvarozás fejlődését.

– Az egyeskocsi-támogatás jelenlegi formája és mértéke megfelelő?

– Társaságunk viszonylag kis szeletében vesz részt az egyeskocsi-forgalomnak. Ezért számunkra nem is jelentős az az érték, amit e szegmens támogatása keretében elérhetünk. Időnként úgy érzem, hogy a kicsit túlzó adminisztratív elvárások miatt több energiát kell belefektetni ahhoz, hogy hozzájussunk a támogatás összegéhez, mint amennyit valóban ér. Mivel azonban minden bevételért meg kell küzdeni, ezt sem hagyjuk elveszni, minden forintért le kell hajolnunk, így továbbra is elvégezzük a támogatás megszerzéséért szükséges adminisztratív feladatokat. Aki nálunk nagyobb mértékben vesz részt az egyeskocsi-fuvarozásban, az nagyobb mértékben részesül a támogatásból, így elképzelhető, hogy számára kedvezőbb a konstrukció. Amellett, hogy a támogatások hozzájárulnak az eredményes működés biztosításához, a piaci feltételek javításához, abban hiszünk, hogy a munkánkból kell megélni. Minden támogatást köszönünk, mert segít, de az üzletpolitikánk arra alapul, hogy a tevékenységünkből közvetlenül kell eredményt termelnünk. Ezért mindent el is követünk.

– Hol tart az MMV és tulajdonosi köre a vasúti spedíció kiépítésében?

– Folyamatosan dolgozunk rajta. Ez egy nagyon komoly célunk és feladatunk az idei évre, de még nem tudok részletekről beszámolni. Az eredmények ismeretében később visszatérhetünk erre a témára, és szívesen válaszolok.

 

Andó Gergely