NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás online konferencia

„Mert az Indiánok nem alszanak…!” – interjú Szabó Gáborral, az Indián-Sped Kft. ügyvezető igazgatójával

„Mert az Indiánok nem alszanak…!” – interjú Szabó Gáborral, az Indián-Sped Kft. ügyvezető igazgatójával

Az Indián-Sped a járványhelyzet ellenére továbbra is növekedési pályán van, fejlesztések után és beruházások előtt áll. De az eredmények nem maguktól jönnek, amint az kiderül a Szabó Gábor ügyvezető igazgatóval folytatott beszélgetésünkből.

– Elemezték már a pandémia hatásait?

– Az első hullám idején a szállítandó árumennyiség szinte egyik napról a másikra akár 40–50 százalékkal is nőtt, azt vettük észre, hogy a raktárkapacitásunkat teljesen kihasználjuk. Azonban minden ügyfelünk felé maradéktalanul teljesíteni akartuk a vállalásainkat, ezért senkinek nem mondtuk, hogy tele a raktár, vidd máshová az árudat. Legfeljebb a kiszállítási határidőkben kértünk engedményt, amit kivétel nélkül az összes partnerünk elfogadott. Nagyon sok munkája volt a piaci szereplőknek abban, hogy a tevékenységüket továbbra is zavartalanul, az elvárásoknak megfelelően tudják folytatni. Úgy gondolom, a mi cégünk is „vért” izzadt, de a stabil megbízói réteg együtt élt velünk, és egymást segítettük.

– A házhoz szállításban hatalmas ugrás történt. Az Indián-Sped is kivette részét e szegmens hasításából?

– Jó néhány partnerünk áttért a webshopos értékesítésre, így valóban óriási igény jelentkezett a házhoz szállításra, amiben mi is megláttuk a piaci lehetőséget. Saját eszközeinkkel a mai napig dolgozunk ezen a területen, amely egyébként nagy kihívás. A magánszemélyeknek történő kézbesítés koordinálása komoly odafigyelést igényel a fuvarszervező kollégáktól, de ők megoldják a feladatukat. A futárszolgálatokhoz hasonlóan már mi is előre értesítjük a címzetteket a küldeményük érkezésének várható időpontjáról, a gépkocsivezetők telefonszámának megadásával együtt, ezáltal a megrendelő nem a diszpécserünket, hanem közvetlenül a sofőrt hívhatja a szállítás teljesítésével kapcsolatban. Emellett fejlesztés alatt van a Track & Trace járműkövetés, ahol a megbízók nyomon követhetik a küldeményeiket, és már zajlik az ún. ePod készítése, ami teljes mértékben kiváltja a papír alapú szállítóleveleket. Időbélyeget és GPS-koordinátát is tudunk szolgáltatni ezen dokumentumon a megbízóink részére.

– Milyen gazdasági körülmények között dolgoznak ma a logisztikai szektor szereplői?

– Az építőipari cégek rendelésállománya jelentősen megnőtt – többek között annak köszönhetően, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt már tetőtér-beépítéshez is fel lehet venni –, és ezzel párhuzamosan egekbe szökött az építőanyag-szállítási igény, ami számos fuvarozót helyzetbe hozott. A járvány okozta gazdasági károk enyhítése céljából, kifejezetten a Pest megyei vállalkozások részére írták ki tavasszal a VEKOP 1.2.6-20 pályázatot, ami nekünk nagyon kapóra jött, és amelynek keretében IoT-fejlesztésre igényeltünk – sikerrel – támogatást: hardverre 18 millió forintot, szoftverfejlesztésre 5 milliót. A beszerzett 7 laptop a rendszergazda szerint legalább 5 évig naprakész lesz. A pályázat jövő nyáron zárul, ha addig meg tudunk felelni a kiírásban szereplő feltételeknek, az elnyert támogatás vissza nem térítendővé válik. Informatikai téren tehát akkora modernizációt hajtottunk végre, amire még nem volt példa a cégünk életében. A pályázati pénzből egy 37,5 KW-os mobil napelemrendszert is felszereltettünk a raktárunkra, ami az éves összes rezsiköltségünket fedezi, plusz megoldja az elektromos targoncák töltését. Mindemellett veszünk majd egy új targoncát, valamint egy mérleges békát az áruk súlyának méréséhez.

– Akkor lassan talán a régi álma, az önálló telephely is elérhető közelségbe kerül?

– Ma azt tudom mondani, hogy soha nem voltunk ilyen közel az irodaépületet és raktárakat magában foglaló saját telephely megvalósításának elindításához, mint most. 2021-ben mindenképp szeretném megvásárolni a telket valahol Vecsés közelében, az M0-ás mellett, figyelem a hazai és az uniós pályázatokat, már terveket is rajzoltatok. Ha már a jövő évről beszélünk, a megbízók igényeinek megfelelően, legalább 10 autóval szeretném bővíteni a flottát: 12 tonnás gépjárművekkel és hűtős, emelő hátfalas furgonokkal.

– Az Indián-Sped nyertese a járványhelyzetnek?

– Ha az árbevételünk és a marzsunk növekedését nézem, akkor igen, de mindezt nem kaptuk ingyen. Erőnket megfeszítve, sok-sok pluszenergia ráfordításával kellett dolgozni, hogy a sokszorosára emelkedő megbízói igényeket a tőlünk megszokott magas színvonalon ki tudjuk szolgálni. Számtalan korábban nem tapasztalt nehézséggel szembesültünk, de mindig sikerült megtalálni az optimális megoldást. A megbízóink felelősen gondolkodva, jó gazda módjára irányították a cégeiket, s ez minket is növekvő pályára állított, amire rásegített a kedvező gazdasági környezet is. Az irodában dolgozó és a gépkocsivezető kollégáim részéről példamutató hozzáállást tapasztalok. Lelkileg nyilván őket is megviseli ez az egész rendkívüli helyzet, mégis állják a sarat, és mindent megtesznek a cég fejlődése érdekében. Le a kalappal előttük! Az ő munkájuk is kellett ahhoz, hogy a tavalyi év azonos időszakát alapul véve idén minden hónapban 20–30 százalékkal nagyobb volt a forgalmunk, ráadásul a szeptember–novemberi bevételeink még a tavaszi mutatókat is felülmúlják.

– A jövő évre vonatkozó ártárgyalások hogy haladnak?

– Változóak a tapasztalatok. Vannak megbízók, akik azzal kezdik a tárgyalást, hogy mennyit engedünk jövőre a díjból. Mások pont ellenkezőleg, azt kérdezik, hogy mennyit emelünk, mert szeretnék tervezni a jövő évi büdzséjüket. Nekem megvan a határozott elképzelésem, hogy milyen árakon szeretnék dolgozni, hiszen tisztában vagyok a szolgáltatásaink értékével és a költségeinkkel, de ezeken a tárgyalásokon is kettőn áll a vásár. Mindig igyekszem a partnerem fejével is gondolkodni, mérlegelni az ő szempontjait. Úgy kell megegyezni, hogy a megbízó és én is elégedetten álljunk föl az asztaltól, mindkettőnk érdekeit és lehetőségeit figyelembe vevő megállapodás szülessen. Vagyis win-win helyzet legyen a végeredmény. Egyébként a díjemelést nem a marzsunk növelése miatt szoktam kezdeményezni, hanem mindig a cég fejlesztését – infrastruktúra-bővítés, eszközbeszerzés, fizetésemelés – tartom szem előtt. Mesterségesen alacsony díjakon soha nem voltam hajlandó dolgozni, az önköltség alatti fuvarvállalással kapcsolatban pedig a „Több nap, mint kolbász” mondás jut eszembe, meg az, hogy a stabil megbízók biztos lábakon álló logisztikai partnert választanak az áruik mozgatásához.

– A jelenlegi körülmények között szerepet vállalnak a nemzetközi fuvarozásban, szállítmányozásban?

– A járvány most kisebb negatív hatással van az export-import forgalmunkra, mint tavasszal, így a nemzetközi megbízásainkat stabilan meg tudjuk oldani, akár az uniós, akár a balkáni (szerb, macedón, montenegrói) vagy az ukrán relációkban. Az összes árbevételünk körülbelül 15–20 százalékát adja ez a szegmens, és bár gondolkodom azon, hogy bekapcsolódjunk a nemzetközi fuvarozásba, a nyáron elfogadott Mobilitási Csomag szigorú előírásai miatt egyelőre ódzkodom ettől a lépéstől.

 

Dékány Zsolt