NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Már kevésbé érzékelhető a járvány hatása a konténerforgalomra – interjú Varga Tamással, a METRANS magyarországi ügyfélszolgálati vezetőjével

Már kevésbé érzékelhető a járvány hatása a konténerforgalomra – interjú Varga Tamással, a METRANS magyarországi ügyfélszolgálati vezetőjével

A METRANS a magyar piac egyik legjelentősebb vasúti operátora a tengeri (ISO) konténerek és tankkonténerek fuvarozásában. Ennek megfelelően a hosszúra nyúlt kínai újév hatását elsők között érezték meg, ahogyan a globális kereskedelem gyors magára találását is.

– Ugyan az interjút online készítjük, de láthatóan az irodájából dolgozik. Miért?

– Ritkaság manapság az irodai munka, de nekem saját irodám van, így én bejárok. Az ügyfélszolgálati csapatom fele otthonról, másik fele az irodából dolgozik. Ők kéthetenként váltják egymást, a turnusváltáskor egy szakcég a teljes irodaépületet fertőtleníti. Nem ért váratlanul minket a járvány második hulláma, már az első hullám alatt kitaláltuk, hogyan férhet hozzá mindenki minden rendszerhez otthon is. Az első hullám tapasztalataival bővítve szeptembertől vezettük be újra a részleges home office-t, ami teljesen hatékony, teljeskörűen elvégezhető a munka így. Jelentős hardveres (elsősorban laptopok, mobiltelefonok) és szoftveres beruházásokat eszközöltünk, amikhez a cégvezetéstől minden segítséget megkaptunk. A kezdetektől fogva deklarált cél volt az összes munkahely megtartása és hogy az ügyfelek ne érezzék meg az átállást. Mindkettő sikerült.

– Nagy volt tavasszal az ijedtség Kína leállása miatt?

– Az év elején kezdett Európában komolyabb hír lenni a járvány, csak az olasz helyzet rohamos romlása döbbentett rá sokakat ennek lehetséges hatásaira. Világos volt, hogy a kínai újév meghosszabbítása kihat az importvolumenekre, ennek mértéke azonban csak a II. negyedévben lett érezhető. A február még bázisszinten zajlott, akkor a még decemberig legyártott termékeket importáltuk. Március végétől május végéig az importforgalom megcsappant, csak júniustól éreztük a tavaszi újraindulásuk hatását. Azóta a magyarországi forgalmak erősek, júliusban például a koperi importforgalom már rekordszintű volt. Mivel a Távol-Keleten nem lett újabb hullám, így augusztus óta bázisszinten van a forgalom. Most már érezzük az export valamelyes erősödését is, szeptembertől-októbertől a magyarországi termelők csaknem teljes kapacitással dolgoznak, mindenki igyekszik az év vége előtt a lehető legtöbbet gyártani.

– A magyar–szlovák határ tavaszi átmeneti lezárása nem okozott gondot?

– Megnehezítette a forgalomszervezést, de egy-két napon belül vasútra tereltük a határátlépő közúti forgalmainkat. Ez rövid távú hatás volt, de voltak olyan ügyfelek, akiknek „megtetszett” a budapesti termináli szolgáltatásunk, és ott maradtak. A magyar piac Kassáról és Dunaszerdahelyről való közúti kiszolgálásában azóta nincs fennakadás.

– Az adriai kikötők és Pireusz komolyan harcolnak egymással is az új forgalmakért. Önöket ez hogyan érinti?

– Mi mind a négy érintett kikötővel szívesen együttműködünk. A déli irányban azonban továbbra is Koper a fő irány, ahová a tavalyihoz képest több vonatunk közlekedik. Triesztbe és Pireuszba egyelőre egy-egy dedikált ügyfélre szervezett vonatunk van, míg Rijekába jelenleg nem közlekedünk.

– Ez így már fél tucat országot lefedő hálózat, meglehetősen inhomogén állapotú vasúti infrastruktúrával. Van e téren nehézségük?

– Abszolút megbízható minden vasúti szolgáltatásunk, úgy a saját kézben tartottak, mint a partnerek szervezésében végzettek. A szlovén oldalon évekig kapacitásproblémák voltak a gördülőállomány és az infrastruktúra miatt, de minden támogatást megkapunk tőlük, így idén már semmilyen korlátját nem éreztük a partnerek szolgáltatásainak. Tavaly a balkáni vonatok a migránshelyzet miatt közlekedtek nehezebben, azóta erre minden határon, de főleg Kelebián nagyon figyelnek, aminek híre ment, így kevesebb a probléma.

– A kínai vasúti kapcsolat már a METRANS hálózati térképeken is szerepel.

– Valóban, ráadásul még ebben a nehéz évben is sikerült új szervizeket indítani abba az irányba. Így Kínából már heti rendszerességgel közlekedik export- és importvonat is Ukrajnán és Fehéroroszországon át.  Heti kétszer jár a Hszian – Česká Třebová, egyszer a Hszian–Dunaszerdahely, egyszer a Csungking–Budapest vonat. E szerviz kezelése ügyfélszolgálati és kereskedelmi szempontból is a prágai központunk hatáskörébe tartozik. Ez nem szokatlan a megbízóinknak, hiszen a rotterdami és duisburgi forgalmak miatt is vannak ott a magyar relációnak szakértői.

– A széleskörű termináli szolgáltatásokat nem kellett szűkíteni a járvány miatt?

– A budapesti (BUCS) termináli szolgáltatási kínálat nem lett szűkebb, még a termináli konténer ki- és berakást sem függesztettük fel, természetesen szigorúan a kötelező higiéniai intézkedések betartása mellett. Az a törekvésünk, hogy a ki- és berakási helyekig vigyük az árut, továbbra is prioritás, jelenleg napi szinten mintegy 110 kamion van már célzottan a mi forgalmainkra csatasorba állítva Magyarországon. Ez mindenképp egy jó irány, az ügyfelek is pozitívan állnak hozzá, látják benne az észszerűséget.

– Ma mindenki a papír- és postamentes működésről beszél. Önök ezzel hogy állnak?

– Folyamatosan dolgozunk több IT-fejlesztésen, amelyek még hatékonyabbá teszik a munkát, és amivel tovább csökkenhet a papíralapú adatforgalom. Amit csak lehetett, idén már digitalizáltunk – ez nagy előrelépés volt, sokkal gyorsabb és hatékonyabb lett ezáltal a belső működésünk, így cégen belül már szinte teljesen papírmentesek vagyunk.

– Már a terminálokon is realitás az automatikus konténerátvétel digitális kapukkal.

– Vannak olyan technológiai innovációk, amelyek terminálonként is nagy beruházást igényelnek. Mivel mi hálózatban gondolkozunk, nem fejleszthetünk csak egy terminálon, nekünk mindig egyszerre az összesen kell. A Hamburgi Kikötő már végez elektronikus konténervizsgálatot és -felismerést, ezek jó kezdeményezések, de még biztosan nem zárják ki teljesen az emberi tényezőt. Pár hete egy tankkonténeren sérülést fedeztük fel egy terminálunkon, ami Hamburgból érkezett. Elkértük Hamburgból a dokumentációt, válaszul 18 automatikusan készített, rendkívül nagy felbontású kép érkezett a konténer minden oldaláról.

– A másik slágertéma a fenntarthatóság.

– Egyre nő az elvárás a zöldebb, fenntarthatóbb szállítási módra, és erre a METRANS is tud megoldást ajánlani. Ebben az évben egyes viszonylatokban már kibocsátásmentes, illetve csökkentett emissziós szállítási ajánlatunk is elérhető. A magyar forgalmat kezelő útvonalakról is rendelkezünk kimutatásokkal, hogy mekkora a károsanyag-kibocsátás, és ezt akár ki is váltjuk, amiről tanúsítvány is kérhető. A mi mozdonyaink korszerűek, ezért gazdaságosak és hatékonyak, amelyek megújuló energiák használatával is működtethetők. Minél kisebb környezeti hatással szállítani a jövő legnagyobb kihívása, ennek az intermodalitás tökéletes alapja lehet.

 

Andó Gergely