AkkuLog

Munkaerőpiaci körkép a logisztikai piacon

Munkaerőpiaci körkép a logisztikai piacon

Stratégiai együttműködésről írt alá megállapodást március 9-én a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder egy, a két fél közös szervezésében megtartott szakkonferencián. A budapesti rendezvény kiemelt témája a magyarországi logisztikai piac munkaerőhelyzete volt. A résztvevők azt járták körül, hogy a munkaerőpiac aktuális folyamatai hogyan befolyásolják a logisztikai szektor működését, bevételeit, nyereségét és hatékonyságát.

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai piacon a gazdasági nehézségek ellenére több százezer fős a munkaerőhiány, az elbocsátott alkalmazottak többségét a piac más iparágai azonnal felszívják. A szakember a vállalat saját közelmúltbeli Mobilitási Index felmérésére utalva rámutatott, hogy a hazai munkavállalók 53 százaléka kedvezőbb munkalehetőségek érdekében hajlandó a jelenlegi lakhelyéről elköltözni, az egyes régiókban élők mobilitási készségeinek ismerete pedig jelentős versenyelőnyt biztosíthat a munkáltatók számára.

A szakkonferencia másik fontos témája a harmadik országbeli munkavállalók alkalmazása volt. A tavalyi statisztikák szerint az elmúlt évben közel 60 ezer munkavállaló érkezett az országba, ezek többsége ukrán, de az Ázsiából érkezők száma is dinamikusan növekszik. Ez a létszám önmagában nem képes megoldani a hazai munkaerőpiac fennálló strukturális problémáit, ám azok az agilis vállalkozások, amelyek élnek ezzel a lehetőséggel, viszonylag egyszerűen képesek kezelni a saját munkaerő-problémáikat.

Dobos Tamás, a Trenkwalder projektmenedzsere előadásában külön hangsúlyozta a Fülöp-szigetekről érkező munkavállalók előnyeit. Esetükben – keresztény többségű ország lévén – a nagyfokú kulturális illeszkedést, az angol nyelvű kommunikációt, a képzettség szintjét, a többséget jellemző erős motivációt és az ezzel összefüggő alacsony fluktuációt emelte ki.

Szarvas Péter, a Trenkwalder minőségügyi menedzsere elmondta, hogy jelenleg csaknem kétszer annyi logisztikai pozíció nyitott, mint a világjárványt megelőző utolsó időszakban (2019 utolsó negyedévében), és ez a szint az év hátralévő részében is fennáll majd. A jelöltek elvárása, illetve a munkáltatók ajánlatai között ugyanakkor egyes munkakörökben akár 20 százaléknál is nagyobb eltérés van. Ez növelheti a fluktuációs hatást, elnyújtja a betöltési időt, csökkenti a belső motivációt, és a kívántnál alacsonyabb kvalitású jelöltek jelentkezésével járhat.

 

Közös munka

Az együttműködés keretében az MLE és a Trenkwalder a jövőben széles körű piaci információkkal látja el egymást az aktuális munkaerőpiaci tendenciákról, beleértve a logisztikai trendeket. A folyamat részeként a felek integrálják a rendelkezésükre álló piaci információkat és tapasztalatokat, valamint közvetítik azokat a két szervezettel kapcsolatban álló üzleti szereplők felé.

„A logisztika területén is tetten érhető a munkaerőhiány, néha már az akár hétszámjegyű fizetések sem hatnak eléggé motiválóan, de arra is gyakran látunk példát, hogy a megfelelő szakértelem szab gátat az ideális jelölt megtalálásának – jelentette ki dr. Doór Zoltán, az MLE elnöke, aki hozzátette, hogy a mindennapjaik során igyekeznek naprakész oktatásokkal (például felsőfokú logisztikai menedzser) is javítani az aktuális helyzeten, emellett fontosnak tartanak minden olyan további háttérfolyamatot is, amely a megfelelő munkaerő megtalálásában segíti a logisztikai cégeket.

„Az innovatív digitális HR-megoldások alkalmazása jelentős mennyiségű adattal tudja ellátni a piaci szereplőket, amelyek megfelelő felhasználása alapvetően elősegítheti a cégek jobb és tervezhetőbb működését” – mondta G. Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. A legnagyobb hazai munkáltatók körébe tartozó Trenkwalder ennek az adatkincsnek a kiaknázásában örömmel vállal partnerséget a szakmai szervezettel.