Munkaerőpiaci körkép a logisztikai piacon

Stratégiai együttműködésről írt alá megállapodást március 9-én a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder egy, a két fél közös szervezésében megtartott szakkonferencián. A budapesti rendezvény kiemelt témája a magyarországi logisztikai piac munkaerőhelyzete volt. A résztvevők azt járták körül, hogy a munkaerőpiac aktuális folyamatai hogyan befolyásolják…

„Ha kitűzünk egy célt, azt meg is valósítjuk” – interjú Demény Árpád Szilárddal, az Aeroplex Kft. ügyvezetőjével

Hét évvel ezelőtt egy olyan növekedési pályára állt az Aeroplex, amelyről semmiféle külső körülmény vagy válság nem tudta letéríteni. Pedig volt buktató bőséggel, ám a csapat egy irányba húz, ami minden akadályon átlendíti a társaságot. Hogy miként, arról Demény Árpád Szilárd ügyvezetővel beszélgettünk. – Minek köszönhető, hogy az Aeroplex néhány…