AkkuLog

A Konstancai Kikötő Napja Budapesten

A Konstancai Kikötő Napja Budapesten

Az orosz–ukrán háború sajnálatos elhúzódása miatt az ukrán gabonaforgalom átterelődött, ami oda vezetett, hogy a konstancai kikötőben a 2022-es 75,5 millió tonna áru után 2023-ban már 92,7 millió tonna árut kezeltek. Ebből a növekedésből végre a dunai forgalom is kivette a részét, ami a „szokásos” 15 millió tonnás értékkel szemben tavaly 22 millió tonnára nőtt – ám ebben szintén fontos szerepe lehetett a Duna alsó szakaszán berakott ukrán gabonának. A Cargo along the Danube online, illetve a Konstancai Kikötő Napja Budapesten című konferenciák résztvevői a volumeneken túl természetesen számos aktualitásról is tájékoztatást kaptak.

A Konstancai Kikötő Napja Budapesten konferencián ebben az évben is mintegy 130 főt köszönthettünk, közülük több mint 50-en külföldről, a Duna-menti országokból érkeztek kapcsolatfelvételi céllal. Örömteli, hogy ennyi szállítmányozó- és kereskedőcég lát fantáziát a konstancai kikötőn keresztüli exportban és importban, amit a számok is igazolnak. Míg a 2023-as magyar érintettségű forgalom 825 725 tonnát tett ki, aminek háromnegyede volt gabonaexport, addig az idei év I–II. hónapjában a forgalom meghaladta a 200 ezer tonnát, aminek csak alig fele volt gabonaexport. Kifejezetten jól teljesítenek idén a takarmányok és acélipari termékek.

Romániából a Konstancai Kikötő Napja Budapesten rendezvény okán jelentős létszámú küldöttség érkezett Budapestre, akik a konferencia mellett számos egyéb szakmai programon is részt vettek. A kikötői delegációnak tagja volt Bogdan Mîndrescu közlekedésért felelős államtitkár, Adrian Daniel Găvruța, a kikötő igazgatótanácsának elnöke, a közlekedési minisztérium igazgatója, valamint a kikötő részéről George Vișan kereskedelmi igazgató, Daniel Jarnea marketingigazgató és Erdélyi László, a konstancai kikötő magyarországi képviselője (képünkön). A küldöttség meglátogatta a BUD Cargo Cityt a budapesti repülőtéren, valamint az EKOL Magyarország Kft. telephelyét és a Mahart Container Center terminált a Csepeli Szabadikötőben.

A konferencián köszöntőbeszédet mondott Gabriel Şopandă, Románia Budapestre akkreditált nagykövete és George Vișan kereskedelmi igazgató. Daniel Jarnea a létesítményben szolgáltató operátorokat is bemutató előadást tartott. Ismertette a kikötő magyar érintettségű forgalmainak alakulását is, hangsúlyozva, hogy Magyarország a kikötő egyik fontos hátországa. Konstanca folyamatosan keresi az új viszonylatok, üzleti kapcsolatok lehetőségét, amelyek egy része magyar szempontból is ígéretes lehetőségekkel kecsegtet.

A kaukázusi régió és Közép-Ázsia, de akár Kína elérhetőségéről már évek óta szó van a Fekete-tengeren, illetve a Kaszpi-tengeren keresztül, ebből mára egyre több részlet a gyakorlatban is megvalósulni látszik. A grúziai Poti és Konstanca között 2023 júniusa óta közlekedik rendszeres kompjárat, ami teherautók és félpótkocsik szállítására is alkalmas, míg a konténereket már 2022 májusa óta fuvarozzák menetrend szerint a két kikötő között, sőt a közeljövőben Karasu és Konstanca közötti intermodális vonal is indul. Így már valós alternatívái a Fekete-tengeren rendszeresen közlekedő hajójáratok Grúzián túlmenően Örményország, Azerbajdzsán és Irán irányába is. Poti kikötőjéből vasúton is gyorsan és megbízhatóan elérhető a Kaszpi-tenger, amelyen számos hajó szállít intermodális rakományokat Kazahsztánba és Türkmenisztánba, ahonnan ismét van vasúti csatlakozás egészen Kínáig. E folyosón az áruforgalom élénkülése tapasztalható a közép-ázsiai országok egyre növekvő export- és importforgalmai miatt.

Daniel Jarnea néhány konstancai cég tevékenységére és forgalmára külön is kitért, ezzel mintegy felvezetve a konferencia szünetében tartott üzleti tárgyalásokat a résztvevők és a kikötő vezetői, operátorai között. A Konstancai Kikötő Napja Budapesten konferencián a kikötőt kezelő társaság mellett többek között a következő cégekkel volt lehetőség üzleti kapcsolat felvételére, tárgyalásra: CHIMPEX, COMVEX, JT GRUP, FRIAL, SEA CONTAINER SERVICES, SILK ROUTE SHIPPING, T.T.S. ROMANIA és UMEX.

A Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium a kikötő EU-s finanszírozású projektjeit mutatta be a fórumon. Románia csaknem 14 milliárd eurót költhet a 2021–2027-es ciklus EU-s forrásaiból a közlekedésre, ám saját forrásokkal ezt közel 73 milliárdra szeretnék növelni. Ehhez a román GDP 2 százalékát kellene a következő 10 évben a közlekedésfejlesztés szolgálatába állítani. A tervek szerint 4,5 milliárdot szánnak a vízi utak, 20,6 milliárdot a vasúthálózat és 34,2 milliárdot az úthálózat fejlesztésére.

A Konstancai Kikötőben 2022–2023-ban 95 millió eurónyi beruházás hajtottak végre, ennek keretében 43,2 km-nyi vasúti vágányt újítottak fel, váltókkal és útátjárókkal egyetemben, bővítették a kikötői ki- és beléptetés közúti kapacitását, és fejlesztették a vízoldali infrastruktúrát is. Folyamatban van a kikötői nagyfeszültségű elektromos hálózat bővítése és felújítása, továbbá 2 móló meghosszabbítása. A projektlistán további 320 millió eurónyi fejlesztés szerepel a következő évekre, közte 200 millióból új mólókat és kikötőhelyeket létesítenének.

A konferencia második fele Horia Mintas-nak, a budapesti román nagykövetség gazdasági tanácsosának előadásával indult. A román gazdaság és adórendszer vázlatos bemutatását követően kiderült, hogy a magyar–román viszonylat áruforgalmának évről évre rekordot döntő trendje 2023-ban megtorpant, annak értéke a 2022-es csaknem 15 milliárd euró után 13,2 milliárd euróra csökkent. Erről elsősorban a román termékek exportja tehet, amelynek értéke 22 százalékkal 5,27 milliárd euróra, ezzel szemben a Romániába irányuló magyar export csak 3,5 százalékkal, 7,9 milliárd euróra csökkent. Ezek a számok azonban még így is jóval meghaladják a 2021-es 11 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat.

Renata Godja, a román államvasút árufuvarozó leányvállalatának, a CFR Marfă-nak a kereskedelmi igazgatója szintén előadott a konferencián. A román vasúti liberalizáció eredményeként a CFR Marfă piaci részaránya nagyjából egyharmados a nemzeti piacon. A piaci részarány drámai csökkenése ellenére a CFR Marfă meglehetősen nagy potenciállal bír, köszönhetően a masszív hálózatának és eszközparkjának. A cég csak intermodális terminálból 28-at üzemeltet Románia-szerte. A Konstancai Kikötőben normál nyomtávú vasúti teherkocsik kompra tételére is van lehetőség, aminek leginkább a török relációban lehet jelentősége.

A CFR Marfă több mint 300 mozdonnyal rendelkezik, amelyek nagyrésze magyarországi futásra is alkalmassá tehető. A cég 8100 darabos vasúti teherkocsiparkja szintén erős alapot adhat a belföldi és nemzetközi piacszerzésre. A cégnek számos járműjavítója van, amelyek részben mozdonyokra, részben teherkocsikra szakosodtak, így nemcsak a nagyjavításokra és fővizsgákra, hanem a modernizálásokra is van lehetőségük. A CFR Marfă nemzetközi forgalma meglehetősen csekély: jelenleg heti átlag 2 pár vonatot közlekedtetnek a kürtösi határátmeneten, míg Biharkeresztes felé csak sószállításban vesznek részt heti 4–5 vonattal.

Az immár XVI. alkalommal megrendezett Konstancai Kikötő Napja Budapesten konferencia a visszajelzések szerint ismét nagyon sikeres volt – köszönhetően mindazoknak, akik részt vettek rajta!

 

CARGO ALONG THE DANUBE

A NavigátorVilág a Konstancai Kikötővel együttműködve immár IV. alkalommal szervezett ingyenes, angol nyelvű, nemzetközi online konferenciát a dunai árufuvarozásról. Az idei esemény különlegességét az adta, hogy a Duna menti intermodális fuvarozásról is hallhattak gondolatokat az érdeklődők. A konferencián túlnyomórészt a dunai fuvarozásban érdekelt piaci szereplők adtak elő.

A nyitóelőadást Horia Mintas, Románia magyarországi nagykövetségének külgazdasági attaséja tartotta a román gazdaság regionális üzleti kapcsolatairól. Ezután a Konstancai Kikötő részéről George Vișan kereskedelmi igazgató tartott előadást. Izgalmas színfoltot jelentett a szerbiai IKON SHIPPING szállítmányozócég ügyvezetőjének, Ikonija Andjelić-nek az előadása. A horvát dunai kikötő, a vukovári kikötő részéről Krešimir Murvaj logisztikai igazgató tartott előadást. A magyarországi lehetőségekről Fábián Zoltán, a Mahart Container Center ügyvezetője beszélt. A román vasúti árufuvarozási piacot Renata Godja, a CFR Marfă kereskedelmi igazgatója mutatta be. A dunai árufuvarozás jövőbeni perspektíváiról Antonio Stoean, a Duna Bizottság tanácsosa tartott szemléletformáló előadást.

A „IV. Cargo along the Danube online conference” címre rákeresve a konferencia visszanézhető a NavigátorVilág YouTube-csatornáján.

 

Andó Gergely