NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Waberer’s Csoport: tovább bővülő árbevétel és nyereség az első 9 hónapban

Stabilan növelte árbevételét az első 9 hónapban a Waberer’s Csoport, miközben EBIT eredménye már az első háromnegyed évben elérte a tavalyi teljes évi nyereséget. A magyar tőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat árbevétele így az év eddig eltelt időszakában 4 százalékkal 527,2 millió euróra, EBIT eredménye pedig több mint harmadával, 33,4 millió euróra nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A Waberer’s menedzsmentje a frissen publikált számok alapján megerősítette, hogy elérhető a korábban megemelt éves eredményvárakozás, valamint még idén közzéteszik a Csoport 2027-ig terjedő új stratégiáját.

A kedvezőtlen makrogazdasági trendek ellenére is jelentős mértékben tudta növelni eredményességi számait a Waberer’s Csoport 2023 első 9 hónapjában, ami megerősíti, hogy a stratégiában kijelölt célok és eszközök időtállóak. Magyarország piacvezető komplex logisztikai szolgáltatójának árbevétele 527,2 millió euróra emelkedett az első háromnegyed évben (+4 százalék), EBIT eredménye pedig 8,9 milliós növekedés mellett 33,4 millió euróra bővült (+36,5 százalék). A vállalat EBIT-je ezzel már az első 9 hónap alatt meghaladta a teljes 2022-es évben mutatott teljesítményét, így a menedzsment megerősítette, hogy fenntartja korábban megemelt 2023-as várakozását, így 40 millió eurót meghaladó EBIT teljesítményre számít.

A Csoport üzletágai közül a Nemzetközi Fuvarozási Szegmens (ITS) első háromnegyed éves árbevétele 3,2 százalékkal 323,7 millió euróra nőtt. A szegmens harmadik negyedévben mutatott árbevétele némileg csökkent (-4,5 százalék), melynek oka döntően az év/év alapon számított 14 százalékos üzemanyagár-csökkenés automatikus árbevétel-csökkentő hatása volt. Az eredményességet ez nem befolyásolta, ugyanakkor az általános európai fuvarozási keresletcsökkenés miatt fokozódó árverseny, valamint az előző évinél hosszabb és koncentráltabb nyári gyárbezárások kedvezőtlenül hatottak a harmadik negyedév eredményességére. Összességében az első 9 hónapban a szegmens EBIT-je 62,3 százalékkal 5,2 millió euróra növekedett.

A Regionális Kontrakt Logisztika Szegmens (RCL) a Waberer’s stratégiájának fókuszában álló tevékenység, mely az egész éves stabil teljesítmény mellett a valaha volt legmagasabb negyedéves teljesítményét érte el az idei július–szeptemberi időszakban. Az RCL árbevétele 154,5 millió euróra (+2,7 százalék), míg EBIT eredménye az idei első 9 hónapban 13,9 millió euróra emelkedett (+25,2 százalék). Utóbbiból kiemelkedik a harmadik negyedév 62 százalékos bővülése, amelyet egyszeri pozitív hatásként egy beszállítói jogvita lezárása is támogatott.

A Waberer’s Biztosítási Szegmensének árbevétele idén január–szeptember között 60,6 millió euró volt, ami 13,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A harmadik negyedévben kifejezetten erős, 23,8 százalékos növekedéssel 21 millió euróra ugrott az árbevétel, köszönhetően a 20 százalékot meghaladó KGFB és CASCO, valamint a 10 százalék feletti lakásbiztosítási területeken elért bővülésnek. A szegmens első 9 havi EBIT eredménye 14,3 millió euró, ami 40,7 százalékos növekedés a tavalyi január–szeptemberi időszakhoz képest, és döntően a kedvező hozamkörnyezetben a befektetési portfólión elért magasabb eredménynek köszönhető.

Barna Zsolt, a Waberer’s International elnök-vezérigazgatója az eredmények kapcsán elmondta: az idei negatív makrogazdasági környezet, valamint a szállítmányozói piacot kedvezőtlenül érintő szabályozási változások ellenére is stabil növekedés megerősíti, hogy jó irányba halad a Waberer’s Csoport. A működés hatékonyságának erősítése mellett folyamatban van a vállalat legnagyobb raktárbázisának építése, valamint egy vasúti logisztikai akvizíció és több autóipari tender előkészítése. Mindezek mellett pedig idén megtörtént az első regionális akvizíciós szerződés aláírása is. Az üzletfejlesztések célja a növekedési lehetőségekkel rendelkező piaci szegmensekbe történő belépés, így a vállalat stabil növekedési pályájának hosszú távú biztosítása. Az elnök-vezérigazgató hozzátette: a stratégiai céloknak megfelelő építkezés eredményeként a Waberer’s Csoport az újabb negyedéves számok ismeretében fenntartja a korábban megemelt, 40 millió eurót meghaladó éves EBIT eredményvárakozását. Barna Zsolt elmondta, hogy a korábbi terveknek megfelelően a menedzsment még idén közzéteszi új stratégiáját, amelyben a 2027-ig terjedő időszakra vonatkozó terveit ismerteti.