KözútVilág Expo konferencia és kiállítás

Digitalizációért kiáltó folyamatok a magán-vasúttársaságoknál

Digitalizációért kiáltó folyamatok a magán-vasúttársaságoknál

A vasúti informatika területén 30 éves múltra visszatekintő Rail Navigator Kft.-nek a kisujjában van mindaz a tudás, amire ebben a szektorban szüksége lehet egy vállalkozásnak. A cég megalakulását és az általuk kínált digitális megoldásokat, fejlesztéseket Kardos Tibor ügyvezető igazgató mutatta be a NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencián.

A Rail Navigatort a Fonyód központú, dél-balatoni forgalomirányító rendszer építésén megismert két mérnöktársával együtt alapította az előadó. „Már az 1990-es évek elején szükség volt megfelelő infrastruktúrára, amivel a menetrend-adatbázist és persze azt a rengeteg adatot kezelni lehetett, amit a Szabadbattyántól Nagykanizsáig található állomásbiztosító berendezésekről az adatgyűjtő gépekkel összegyűjtöttünk. Ez volt a hőskorunk” – beszélt a kezdetekről Kardos Tibor.

Hosszú ideig a MÁV-nál dolgoztak, majd 15 évig a MÁV Csoportnak és a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak kizárólagos informatikai beszállítói voltak a vonatközeli események adatfeldolgozása terén. A MÁV-START-nak fejlesztették Magyarország legnagyobb állomási és utazószemélyzet-vezénylői rendszerét, szerelvényforduló-tervezéssel, járműnyilvántartással együtt.

Az állami szektorból kilépve néhány éve a magán-vasúttársaságok felé fordult a Rail Navigator. „Azt tapasztaltuk, hogy a cégeknél a digitalizáció kimerült az Excel-táblákban, faxokban, SMS-ekben, e-mailekben” – emlékezett vissza Kardos Tibor. Holott egy magán-vasúttársaságnak legalább három olyan folyamata van, ami digitalizációért kiált.

Az egyik az üzleti folyamatok: a fuvarfeladat megszerzése, az árajánlat elkészítése és a fuvar megszervezése stb. Ezután a vonatot el kell indítani a hálózaton. Ehhez szükséges birtokában lenni egy kiutalt menetvonalnak, amihez személyzetet, járműveket kell vezényelni. És amikor a mozdonyvezető megmozdítja a vonatot, menetlevelet kell indítani. A harmadik folyamat a működés után a kontrolling, hiszen az erőforrásokkal el kell számolni. Az üzemanyag-, a személyzet- és a jármű-felhasználás minden paraméterét úgy kell adatbázisba szervezni, hogy onnan a vezetés vagy szükség esetén a hatóságok részére biztosítható legyen az adatszolgáltatás.

„Tudomásom szerint hazánkban több mint 50 engedélyezett magán-vasúttársaság működik, és azt gondoltuk, hogy ha ezek a cégek informatikai fejlesztést szeretnének, akkor nagy igény lenne egy készen kapott, komplex megoldásra ahelyett, hogy egyenként kellene kialakítaniuk a saját rendszerüket” – ismertette a szakember. A Rail Navigator tehát kifejlesztette azt az adatbázis-struktúrát, amibe a menetrendek, a kiutalt menetútvonalak, a járművek és a személyzet adatait fel lehet vinni.

Az alkalmazás lefedi egy magán-vasúttársaság digitális működéséhez szükséges informatikai megoldások 80 százalékát: egyedi erőforrás-tervező és menetvonal-igénylő rendszert, menetlevél-létrehozó modult stb. Sőt, már a meglévő bérszámfejtő rendszerekhez és gazdasági irányító rendszerekhez is hozzá tud csatlakozni a kínált alkalmazás, így a menetlevelekben szereplő és az egyéb rögzített adatok rendszerezetten átküldhetők a megfelelő osztályra. Tavaly elkészült az árajánlat-tervező rendszerük is, ami az e-HÜSZ adatbázisa alapján működik, és számos hasznos funkciója révén megkönnyíti a munkát.

A vállalat egyik zászlóshajója az a mozdonyvezetői alkalmazás, ahol androidos környezetben, egy mobilapplikációban a mozdonyvezető minden szükséges információ birtokába jut, és az általa kötelezően rögzítendő adatokat be tudja vinni. Miután elindítja a menetlevelet, a hálózati térképen látja a saját pozícióját, majd a mozgását is. Mivel mindez online történik, a diszpécser szintén folyamatában láthatja ezt, és szükség esetén – dokumentáltan – korrigálhatja is a bevitt adatokat. Ezenfelül mivel minden vasútállomás és minden HÜSZ szerinti szolgálati hely körül létrehoztak egy geokerítést a bejáratjelzők között, amikor a vonat beérkezik, a menetlevélben automatikusan kitöltődik az ehhez tartozó rész.

A Rail Navigator egyik erőssége a magyar vasúthálózat digitális térképének létrehozása és karbantartása. 2021-ben elkészült a teljes magyar MÁV- és GYSEV-hálózatot tartalmazó digitális útvonalkönyv, ami grafikus formában is hozzáférhető a mozdonyvezető-applikáción keresztül, és amit minden átépítés, módosítás után egy-két héttel frissítenek, akár jelzőt, vágányt, peront vagy alagutat érint, akár sebességviszonyokról van szó.

Szintén hasznos megoldás a cég Dosszié modulja, amely a vállalaton belüli kommunikációt, adatcserét dokumentálja a mozdonyvezető, az irodai, terepi személyzet és a menedzsment között. E rengeteg adat duplikált tárolását – a vasúti törvény szerint legalább 5 évig – redundáns szerverpark biztosítja.