NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Részvénytársaságként folytatja a Stadler budapesti központja

A Stadler cégcsoport hazai központként működő budapesti leányvállalata 2023. július 1-től részvénytársasági formában folytatja tevekénységét Magyarországon.

A Stadler Trains Magyarország Zrt. irányítását a tulajdonosi döntésnek megfelelően háromfős igazgatóság látja el. A tavaly októberben a Stadler hazai csapatához csatlakozó dr. Homolya Róbert a vállalat elnöki tisztségét tölti be, feladata a vállalat hazai stratégiájának megtervezése és végrehajtása. Az operatív munkát vezérigazgatói minőségben a vállalatcsoportnál különböző funkciókat 15 éve betöltő Kiss Csaba irányítja. A tulajdonos képviseletében az igazgatóság harmadik tagja a Stadler vállalatcsoport elnöke, Peter Spuhler lett. Ezzel a 2022 szeptemberében elindult és bejelentett átalakulási program befejeződik.

A budapesti központ továbbra is a vállalat értékesítési és kommunikációs tevekénységéért felel, illetve a jövőben lényegesen nagyobb részt vállal a projektek lebonyolításának felügyeletében is. Az alaptevékenységek mellett az új vezetés stratégiai feladatai közé tartozik a vasúti járműgyártás hazai részarányának erősítése érdekében a hazai partnerekkel való stratégiai partnerségi lehetőségek azonosítása és kialakítása is. A változások a szolnoki es pusztaszabolcsi leányvállalatok és telephelyek működését és irányítását nem érintik.

A Stadler magyarországi története a budapesti központ 2005-ös megalapításával kezdődött, amelyet az első hazai FLIRT megrendelés lebonyolításának támogatására hoztak létre. Azóta a vállalatcsoport összesen 143 FLIRT vonatot, 40 KISS emeletes motorvonatot és 12 Citylink tram-traint értékesített Magyarországon. A Stadler hazai munkavállalóinak létszáma meghaladja a 750 főt, összesített 2022-es árbevétele pedig az 57 milliárd forintot.

A vállalatcsoport komoly mérföldkövet is ünnepelhet: vevőre talált a 2500. FLIRT típusú vonat, amelyből több mint 900 jármű gyártásában, 28 ezer tonna alumínium felhasználásával és hatmillió munkaóra befektetésével a Stadler szolnoki üzeme is részt vett. A FLIRT ma már 21 országban teljesít szolgálatot, az északi sarkkörtől Magyarországon át Észak-Afrikáig. A FLIRT-ök Magyarországon 2007 óta közlekednek, a MÁV-START és a GYSEV vonalain összesen 143 motorvonat szállítja az utasokat. A FLIRT flotta a MÁV teljes futásteljesítményének mintegy negyedét adja, átlagosan 94 százalékos, kiemelkedően magas rendelkezésre állás mellett.