NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

A Peugeot 208 Európa legnagyobb számban eladott személyautója

A Peugeot 208 Európa legnagyobb számban eladott személyautója

Valamivel több mint 206 ezer darabos forgalmával 2022-ben minden más típusnál népszerűbb volt az európai vásárlók körében a Peugeot városi kisautója.

A 2019-es sikerévet követő összeomlásból máig nem tudott feltápászkodni az európai újautó-piac: a 26 uniós tagországban, valamint Nagy-Britanniában, Svájcban, Norvégiában és Izlandon olyan kevés autó talált gazdára, amire utoljára 1985-ben volt példa. A 2020-as koronavírus-járvány, az utána érkező félvezetőhiány, majd az ukrán–orosz háború kitörését követő energiaár-robbanás egymást erősítő hatásainak eredményeként 2022-ben 11 309 310 új autót adtak el Európában; 29 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben, illetve 5,6 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban, de még a 2021-es forgalomhoz képest is 4,1 százalékos visszaesést mutatott a piac.

A bizonytalan kilátások, az infláció és az üzemanyag drágulása mind óvatosságra késztették a fogyasztókat, akik minden korábbinál tudatosabban költötték el a pénzüket. Ebben a gazdasági környezetben az autópiacon is felborultak a korábbi erőviszonyok, és a megfizethető, jó értéktartású, gazdaságosan üzemeltető modellek kerültek előtérbe. Míg 2019-ben négy kompakt modell (két-két személyautó, illetve szabadidőjármű) osztozott hat kisautóval az eladási rangsor első 10 helyén, 2022-ben kettő a nyolchoz volt a két szegmens aránya.

A Peugeot 208 második generációja 2019-ben debütált, és rögtön az eladási rangsor hatodik helyén zárta az első évét. Az ezt követő években a teljes piac összeomlott körülötte, a francia kisautó azonban tartotta magát, és ezzel két év alatt a második helyre lépett előre. Innen pedig még hajrázni is tudott a modell: 2021 és 2022 között az élboly legdinamikusabban növekvő szereplőjeként 5,1 százalékkal növelte eladásait, és ezzel magabiztosan lépett fel a dobogó tetejére.

2022. rangsor EU újautó-eladások

2022

2021

Változás
(2021)
1 Peugeot 208 206 816 196 869 +5,1%
2 Dacia Sandero 200 550 196 792 +1,9%
3 Volkswagen T-Roc 181 153 186 644 -2,9%
4 Fiat 500 179 863 174 739 +2,9%
5 Volkswagen Golf 177 203 205 408 -13,7%
6 Toyota Yaris 175 713 182 590 -3,8%
7 Opel Corsa 164 358 180 643 -9,0%
8 Hyundai Tucson 150 803 149 170 +1,1%
9 Dacia Duster 149 648 145 753 +2,7%
10 Renault Clio 143 561 196 243 -26,8%

 

A második generációs modell népszerűségét jelzi, hogy miközben a 2019-es Top 10-es listán szereplő modellek forgalma 2022 végére átlagosan 45,6 százalékkal (!) csökkent, a Peugeot 208 egyedüliként tudott egyszámjegyű zsugorodást (-7,9 százalék) produkálni ebben az időszakban.

2019. rangsor EU újautó-eladások

2019

2022

Változás
(2019)
1 Volkswagen Golf 410 330 177 203 -56,8%
2 Renault Clio 319 136 143 561 -55,0%
3 Volkswagen Polo 256 259 113 588 -55,7%
4 Ford Fiesta 228 183 72 822 -68,1%
5 Volkswagen Tiguan 224 890 116 334 -48,3%
6 Peugeot 208 224 659 206 816 -7,9%
7 Dacia Sandero 224 655 200 550 -10,7%
8 Renault Captur 224 127 135 284 -39,6%
9 Ford Focus 224 065 79 357 -64,6%
10 Škoda Octavia 223 416 112 935 -49,5%

 

Érdekesség, hogy az immár a dobogónak a közeléből is kiszorult Volkswagen Golf annak idején éppen a Peugeot 208 „nagyapját”, a rendkívül sikeres Peugeot 207-est váltotta az európai sikerlista élén. Az alsó-középkategóriás német autó „annak köszönhette népszerűségét, hogy az ügyféligények széles skáláját tudta kielégíteni anélkül, hogy bármely téren kiemelkedőt mutatott volna” – emlékeztetett a Peugeot 208 élre törésének korszakos jelentőségére az értékesítési adatokat összegző JATO Dynamics szervezet globális vezető elemzője, Felipe Munoz, hozzátéve, hogy „változnak az idők, és napjaink ügyfelei egészen más elvárásokat támasztanak járművükkel szemben.”

Ezeket az elvárásokat pedig a jelek szerint a Peugeot 208 képes a legteljesebb mértékben kielégíteni. Ahogy a bevezetőben is említettük, az új generációs 208-ast egy csapásra szívébe zárta az európai piac, ami csak részben volt köszönhető a márka egész formanyelvét megújító, határozott, mégis barátságos dizájnnak. A piac különösen nagyra értékelte a Peugeot egyedülálló hajtáslánc-politikáját, amelynek értelmében belső égésű motorokkal és 100 százalékban elektromos erőforrással egyaránt megvásárolható a modell, méghozzá a kezdetektől fogva.

Elektromos változatban is kategóriaelső

A Peugeot 208 ezt követően képes volt folyamatosan megújulni, amiben megint csak az elektromos hajtási opció járt az élen: 2021 végén a modell hatótávolságát mintegy 6,5 százalékkal megnövelték. Aligha véletlen, hogy a Peugeot 208 nemcsak az összesítésben bizonyult kiemelkedően népszerűnek, hanem az akkumulátoros elektromos városi kisautók szegmensében sem múlta felül senki. Mivel 2023-tól egy átfogó modellfrissítés jóvoltából további 10,5 százalékos hatótávolság-növekedéssel számolhatnak az ügyfelek, az e-208 várhatóan idén is megőrzi kategóriaelsőségét.