NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia

Együttműködés a szellemi alkotások hatékonyabb hasznosítása érdekében

Együttműködés a szellemi alkotások hatékonyabb hasznosítása érdekében

A járműipar, a közlekedésbiztonság, az áruszállítás, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése mindig is olyan területek voltak, amelyek folyamatosan új, innovatív megoldásokra törekedtek. A kutatás-fejlesztési terület innovációi tekintetében különösen szükséges, hogy azokat ne lehessen könnyen másolni, netán eltulajdonítani. Éppen emiatt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) együttműködési megállapodást kötött a KTI Közlekedéstudományi Intézettel (KTI), hogy a közlekedési szektor szereplői is tudatossá váljanak a szellemitulajdon-védelem területén, és lehetőség nyíljon a szellemi alkotások hatékonyabb hasznosítására. Képünkön balról: Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke és dr. Gál András Levente, a KTI ügyvezetője.

 Fontos elem a brandépítés

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala folyamatosan azon dolgozik, hogy hazánkban minél szélesebb rétegek ismerjék fel a szellemi tulajdon védelmének (intellectual property (IP) – védelem) fontosságát. Ez amiatt lényeges, mivel a saját ötleteinkből megvalósított termékek, szolgáltatások esetében komoly gazdasági előnyünk származhat abból, ha szellemitulajdon-védelmi eszközöket (például szabadalmat, designoltalmat, védjegyoltalmat) alkalmazunk és tisztában vagyunk azzal, miképpen tudjuk érvényesíteni jogainkat. Ezeknek a lehetőségeknek a felismerését segíti az IP Scan szolgáltatás, amely kis- és középvállalakozások számára is ingyenesen elérhető, állami szereplőként pedig először a KTI Közlekedéstudományi Intézet veszi igénybe.

„Hazánk az elmúlt években fontos szereplőjévé vált a járműiparnak, hiszen több neves vállalatnak van telephelye Magyarországon. Habár az autóipari cégek többsége nagyon is tisztában van azzal, mekkora értéke van saját szellemi tulajdonának megvédésében, ugyanakkor fontosnak tartjuk megszólítani a közlekedési ágazat minél több szereplőjét, hogy ők is tudatosabbá váljanak. Hiszen amíg a nagy nemzetközi vállalatok szabadalmakkal, védjegyekkel, használatiminta-oltalmakkal bástyázzák körbe innovációikat, addig a velük kapcsolatban álló, kisebb beszállítók már korántsem biztos, hogy ügyelnek erre. De ugyanúgy igaz lehet ez az árufuvarozással vagy közlekedési infrastruktúrafejlesztéssel foglalkozó cégekre, amelyek esetében szintén fontos elem a brandépítés” – fogalmazott Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke.

Piaci értéket is jelent

A KTI Közlekedéstudományi Intézet a Technológiai és Ipari Minisztérium egyik kutatóbázisa, Magyarországon a közlekedéstudomány, illetve a logisztikatudomány megkerülhetetlen szereplőjeként tevékenykedik. „Kutatóintézetünkben a napi munkavégzésünk során, természetes módon keletkeznek szellemi alkotások, szellemi termékek, valamint jó gyakorlatok és innovatív megoldások. Válság idején nemcsak takarékoskodni kell, hanem a rejtett erőforrásokat is fel kell tudni tárni; kutatóintézetünknél ilyen a szellemi tulajdon még hatékonyabb hasznosítása a köz javára. Küldetésünknek tekintjük, hogy a nálunk létrejött szellemi vagyonnal kapcsolatban gondos gazdaként tudjunk eljárni, vagyis helyesen értékeljük, megfelelő módon gondoskodjunk az oltalmukról, adott esetben szakszerűen fejlesszük tovább és hasznosítsuk azokat. A KTI első állami háttérintézményként kötötte meg a kiemelt stratégiai együttműködési megállapodást a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával, amelynek keretében szakszerű segítséget kap a társaság a szellemi termékek szervezeten belüli kataszteri felmérésében, értékének meghatározásában, javaslatot kap esetleges jövőbeli fejlesztési irányokra, így elősegíti a hatékonyabb hasznosítást, valamint hozzájárul a kollégák érdekeltségének erősítéséhez, amely a későbbiekben piaci értéket is jelent a társaság számára” – emelte ki az együttműködés kapcsán dr. Gál András Levente, a KTI ügyvezetője.

Az együttműködés céljai

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a KTI Közlekedéstudományi Intézet között létrejött megállapodás célja, hogy erősítsék az innovatív szereplők és a befektetők szellemitulajdon-védelmével kapcsolatos ismereteit; megmutassák, hogy lehet biztonságosan ismertté tenni a hazai innovatív megoldásokat, termékeket és szolgáltatásokat; tudatosítsák az iparjogvédelmi oltalomszerzésben rejlő üzleti előnyöket. Emellett az együttműködés szélesebb körben módot ad arra, hogy kihasználják a hazai és európai uniós oltalomszerzési pályázatok lehetőségeit. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az érdeklődő vállalkozásoknak elkészíti az ingyenesen igénybe vehető szellemivagyon-diagnózist (IP Scan), amely segít megérteni, milyen szellemitulajdon-védelmi eszközökkel érdemes élnie az adott cégnek, és hogyan kell elvégezni az oltalmazási folyamatot. Emellett segítenek tájékozódni az aktuális hazai és nemzetközi iparjogvédelemmel kapcsolatos pályázati lehetőségekről.